Zenei kincsestár

1-7. Régizenei utazásaink során ma este is az 1600-as évek kezdetének farsangi táncünnepélyén időzünk Michael Praetorius zenemester társaságában. Praetorius 1612-ben kiadott, hangszerábrázolásokkal gazdagon illusztrált, a tánc görög múzsája után Terpsichoréról elnevezett kötete kezdete lett volna egy egész sorozatnak. A belé fölvett franciás táncrendeket később az angol, a német és az olasz módit illusztráló kötetek követték volna, ha a sors el nem szólítja a szerkesztő-kiadót. A korabeli szokásjog ugyanis kevésbé volt kényes a szerzőség kérdésére. Praetorius sem csak zeneszerzőként áll előttünk, de a korabeli zene gondos megőrzőjeként is. Ahol ismerte a forrásokat – például bizonyos Pierre Francisque Caruobel wolfenbütteli udvari muzsikus kollégáját -, ott gondosan jelezte a szerzőséget. Másutt maga vállalkozott rá, hogy közkézen forgó – mondhatni: örökzöld – dallamokat lásson el megfelelő szólambeosztásokkal. Így jár el például az összeállításunkban másodikként szereplő, úgynevezett Spanyol pavane esetében, amelyet Európa valamennyi országában más-más címen ismertek, úgy mint: Olasz Pavane, Menny és föld és a többi. Fölvonul azonban előttünk a latin-amerikai eredetű Sarabande éppúgy, mint a kornettek pastamezzója vagy a Csata courrante-ja. A Philip Pickett vezette Új London Consort előadásában megelevenedő reneszánsz táncok tehát valóságos XVII. századi zenés karnevált vetítenek elénk, amelyhez kellemes időtöltést kívánunk.