2010. 03. 22. 20:00 58 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
Erdő Péter bíboros személyében főpásztori lelkipásztori látogatások indultak az Esztergom-budapesti főegyházmegyében. A több mint 140 plébániát az érsek három év alatt látogatja végig, hogy Krisztus szeretetét a személyes jelenlét útján is elvigye az egyes közösségekbe. A kánoni vizitációról Erdő Péter bíborost kérdezzük.

Megemlékezés lesz Brückner József, az Esztergom Szeminárium egykori rektora halálának 37. évfordulóján. Brückner Józsefre műsorunkban unokaöccse, Brückner Ákos ciszterci plébános emlékezik. Az emlékező szentmise, Brückner József, az Esztergom Szeminárium egykori rektora halálának 37. évfordulóján március 25-én, csütörtökön 18 órától lesz, a Budai ciszterci Szent Imre plébániatemplomban.

5 éves a LEA Anyaotthon, amely a válságos helyzetbe születtek babákért, és krízisbe került fiatal nőkért jött létre. A LEA otthon 2008-tól a Székesfehérvári egyházmegye gondozásába került. A születésnapon készült összeállításunkban Spányi Antal székesfehérvári püspököt, Hajdú Ferenc plébánost és Edinát, az otthon egyik lakóját hallják.

Nagyböjtben még többet gondolunk Isten irgalmas szeretetére, amely az igazságosság mellett Istennek talán legfontosabb tulajdonsága. Az irgalomról Veres András szombathelyi püspököt hallják.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét március 25-én tartja az Egyház. Az ünnep azonban 2008-ban március 31-re, 2007-ben pedig március 26-ára esett. A mozgó ünnepekről Verbényi Istvánt, a Liturgikus Intézet igazgatóját kérdezzük.

Aczél László Zsongor pálos szerzetes évek óta segít az imádságban való elmélyedésben, most bennünket is bevezet a szemlélődő imába (11.). Sorozatunk tizenegyedik része következik, az Istennel való együttlét imájáról.

A műsor további adásai

2010. 04. 26.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 04. 19.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 04. 12.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 04. 05.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 29.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. "A megváltás ereje jelen van a világban" - nagyheti beszélgetés Erdő Péter bíborossal.

Épp ezt az adást nézed
2010. 03. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 03. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 02. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 01. 25.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 01. 18.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 01. 11.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Mai műsorunkban folytatjuk visszatekintésünket a 2009-es év egyházi eseményeire, úgy ahogyan az műsorainkban is megjelent (2.).