2010. 09. 27. 11:34 24 perc zenei műsorok

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Rembrandt, a remény festője
Amikor egyik leghíresebb rézkarcát áruba bocsátotta, Rembrandt megszégyenítette a legfölkapottabb festőket is. A Jézust és a kisdedeket ábrázoló kép, amelyet máig is "Százforintos lap" néven emlegetnek, nem szerepel ugyan a szegedi REÖK október 31-ig látható kiállításán, de érzékeltesen jelzi: a grafikus Rembrandt munkáinak minősége és elismertsége semmiben sem marad el a zseniális újító hírében álló festőétől, a holland elit körülrajongott megörökítőjétől. Két, önmagában is teljes értékű életmű formálódik párhuzamosan - tudjuk meg Nátyi Róbert művészettörténésztől, a kiállítás kurátorától -, noha fejlődésről jóformán csak jelképesen szólhatunk: ahogyan a festmények esetében, Rembrandt a kisgrafika világában is szinte szempillantás alatt válik felülmúlhatatlan alkotóvá, már-már teljes fegyverzetben lépve ki átlagosnál alig jobb mesterei tanműhelyéből. S ha a rembrandti piktúra fejlődésvonala már-már a színek meghaladásának útján halad a színek fölötti, univerzális fény megragadása felé, az ismert, "nagy" Rembrandt-képekről ismert tanulság éppígy megjelenik a rézkarcokon is, melyeknek virtuóz fény-árnyék dinamizmusa és a testetlenségig, az érzékfeletti régiókig elérő érzékenysége a színek mellőzésével is teljes létélményt, az élet vonzalmas misztériumát tárja elénk. A paradox tapasztalat most Szegeden válik átélhetővé: minél közelebbről szemléljük Rembrandt aprólékosan kidolgozott rézkarcait, annál ellenállhatatlanabbul vonnak be azok örvénylő, mozgalmas mélységes világukba, amelyen a létezés kimeríthetetlen gazdagsága pezseg át. A szegedi kiállítás nem csupán Magyarországon számít szenzációnak: a rézkarcok legutóbb jó negyed évszázada kerültek utoljára galériafalra a bécsi Künsterhaus raktáraiból.

A műsor további adásai

2010. 12. 13.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. A zenélés: növekvő könnyedség. Találkozás Faragó Márk zongoraművésszel. 1.rész

2010. 11. 22.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Egyház, színház, egyetem – 80 éves a Dóm tér. Tértörténeti kalandozás Marton Árpáddal és Nyéki Tamással. 2. rész

2010. 11. 15.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Egyház, színház, egyetem – 80 éves a Dóm tér. Tértörténeti kalandozás Marton Árpáddal és Nyéki Tamással. 1. rész

2010. 10. 25.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. A szegedi próza ünnepe 2010.

2010. 10. 18.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Weiner Leó emlékezete.

Épp ezt az adást nézed
2010. 09. 20.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Különkiadásunkban Benyik György teológiaprofesszor méltatja Newman bíboros életútját.

2010. 08. 30.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak

2010. 08. 23.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. "Helyünk a világban - régi könyvek tükrében". Magyarországról, magyarságról a szegedi Somogyi-könyvtárban, Szőkefalvi-Nagy Erzsébettel. I.rész

2010. 08. 02.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak

2010. 07. 26.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak

2010. 07. 05.
hétfő
10:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Az utolsó erdélyi polihisztor, az utolsó magyar nagyúr. Gróf Bánffy Miklósról Szegeden. II. rész

2010. 06. 28.
hétfő
10:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Az utolsó erdélyi polihisztor, az utolsó magyar nagyúr. Gróf Bánffy Miklósról Szegeden. I. rész

2010. 06. 07.
hétfő
10:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Az ölelni való hangszer - találkozás Dr. Pukánszky Béla pedagógiatörténésszel, csellistával. 2. rész

2010. 05. 31.
hétfő
10:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Az ölelni való hangszer - találkozás Dr. Pukánszky Béla pedagógiatörténésszel, csellistával. 1. rész

2010. 05. 10.
hétfő
10:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Pilinszky-dalok. A Kosbor Trió új lemezéről.