2010. 10. 25. 20:00 58 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
A Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adományozott, többek között 11 római katolikus papnak is. A díjazottak közül Jakubinyi György gyulafehérvári érseket és Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érseket hallják.

A kárpátaljai Nagyszőlősön nagy ünnepe volt a ferences közösségnek. Majnek Antal munkácsi püspök felszentelte az újonnan kialakított lelkigyakorlatos házat, továbbá Magyar Gergely ferences tartományfőnök megáldotta felújított, kápolnával valamint refektóriummal bővült ferences kolostort. Az eseményről, a nagyszőlősi ferencesek szolgálatáról Bán Jónás ferences házfőnök, plébánost kérdezzük.

„Ad Deum in Deo – Istenhez, Istenben – emlékkonferencia volt Schütz Antal hittudós, piarista szerzetes tiszteletére. születésének 130. évfordulója alkalmából. Az eseményről készült összeállításunkban Lukács László piarista szerzetest, Kuminetz Géza egyetemi tanárt, a Központi Papnevelő Intézet rektorát és Bolberitz Pál egyetemi tanárt kérdezzük.



A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykereszttel tüntették ki Jakubinyi Györgyöt, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekét. A Gyulafehérvári Székesegyház és más nagy értékű egyházi műemlékek restaurálásában, az erdélyi magyar és más nemzetiségű katolikusság, a magyar nemzeti közösség megtartásában, annak fáradhatatlan szolgálatában és erősítésében, a hitélet elmélyítésében szerzett kimagasló érdemeiért.

A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta:
a magyarság egysége melletti kiállásáért, a keresztény értékek következetes képviseletéért, egyházi műemlékeink megóvása érdekében végzett tevékenységéért Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseknek. Bábel Balázs nemzeti ünnepünket a felvidéki Dunaszerdahelyen ünnnepelte.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapa még:
a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáért, a gyermekek és a fiatalok védelme érdekében végzett példaértékű keresztényi közösségszervező, nevelő, humanitárius tevékenysége elismeréseként Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

a keresztény és egyetemes emberi értékek közvetítéséért és képviseletéért, példaértékű életútja elismeréseként Oloffson Károly Placid, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia bencés szerzetese, tanára,

az egyházi iskolák újraindításában és működtetésében vállalt meghatározó szerepéért, keresztény értékeket képviselő lelkipásztori és egyházvezetői munkásságáért Pápai Lajos győri megyés püspök.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta:
az igazságszolgáltatásban végzett példaértékű bírói munkássága, vezetői tevékenysége több évtizedes kiemelkedő tudományos, oktatói és példaértékű intézményvezetői tevékenysége elismeréseként Gaál Endre érseki tanácsos, nagyprépost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar dékánja,

a katolikus bibliatudomány oktatásában, kutatásában végzett munkássága, eredményeinek széles kultúrtörténeti kitekintésű publikálása, életútja elismeréseként dr. Rózsa Huba teológus, pápai protonotárius, a Székesfehérvári Egyházmegye papja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa,

több évtizedes lelkipásztori, oktatói és karitatív tevékenységéért, a keresztényi értékek következetes képviseletéért, életútja elismeréseként Szőke János szalézi atya, a Don Bosco Kiadó igazgatója, valamint

sokoldalú képzőművészeti munkássága, lelkipásztori tevékenysége elismeréseként Puskás László festőművész, görög katolikus pap.

Végül a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetést Brückner Ákos Előd ciszteri szerzetes, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia plébánosa, és

Havas István piarista tanár, a brüsszeli Katolikus Misszió lelkésze kapta.

A műsor további adásai

2010. 11. 29.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 22.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 15.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 08.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 11. 01.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

Épp ezt az adást nézed
2010. 10. 18.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 10. 11.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes. Roska Tamás akadémikussal, Széchenyi díjas villamosmérnökkel beszélgetünk, 70 születésnapján.

2010. 10. 04.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 27.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 20.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 13.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 09. 06.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 30.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 23.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2010. 08. 16.
hétfő
20:00

Magvetés

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes