2011. 06. 27. 11:34 24 perc zenei műsorok

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak
Elérhetővé vált végre a kutatók és az érdeklődő nagyközönség számára a régi Szeged képi emlékezetének legjelentősebb forrását képező múzeumi gyűjtemény. Dr. Fári Irén, a Móra Ferenc Múzeum helytörténésze 400-nál is több, jobbára már csak a Fekete-ház archívumában föllelhető képeslap és fotográfia bemutatásával tesz eleget a helytörténeti érdeklődés és a századfordulós nosztalgia nem szűnő, kettős elvárásának, hogy városépítő eleink alakjának és életkörülményeinek felidézése során szembesülhessünk a polgári Magyarországot sikerre segítő társadalmi eszménnyel, erkölcsiséggel. Az 1860 és 1940 közötti fotografikus források hat tematikus fejezetbe rendezetten vallanak a „szögedi nemzet” akaraterejéről és áldozatos hazaszeretetéről: a Víz utáni újjáépítés heroikus munkájáról éppúgy, mint a trianoni tragédia folytán újrapozícionált város nagy feltámadásáról, mellyel a klebelsbergi kultúrpolitika örök időkre szóló hirdetőjévé vált. Hírességekkel éppúgy találkozunk a kötet lapjain, mint a köznép alakjaival, Szeged ünnepei mellett a szegediek hétköznapjai; a város eseményei mellett a családi élet emlékei is megelevenednek a régvolt szegedi fotográfusok felvételein.

A műsor további adásai

2024. 07. 21.
vasárnap
14:04

Szépség - Szalon

Szerkesztő: Marton Árpád

2024. 07. 07.
vasárnap
14:04

Szépség - Szalon

Musical-kalauz. Valahol Európában. 1. rész Szerkesztő: Marton Árpád

2023. 03. 06.
hétfő
16:04

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak

2011. 07. 25.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak

2011. 07. 04.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Egy nyughatatlan ember - Szebeni Zsuzsa színháztörténész gróf Bánffy Miklós emlékalbumáról

Épp ezt az adást nézed
2011. 06. 06.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Szeged reneszánsza - Újrafelfedezett remekmű köszönti Giorgio Vasarit, az ötszáz éve született reneszánsz polihisztort –

2011. 05. 30.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Elza Néni - Eötvös Sándorné született Picard Elza nyugalmazott légtornász mesél a cirkusz legutóbbi évszázadáról.

2011. 05. 09.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. "A szegedi Salzburg" - 80 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok. 2. rész

2011. 05. 02.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. "A szegedi Salzburg" - 80 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok. 1. rész

2011. 04. 11.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. A zene és a hit virtuóza. Benyik György biblikus professzorral Liszt Ferenc vallásosságáról. 2. rész

2011. 04. 04.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. A zene és a hit virtuóza. Benyik György biblikus professzorral Liszt Ferenc vallásosságáról. 1. rész

2011. 03. 14.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. 150 éves Az ember tragédiája. Második szín - Dr. Bene Kálmán irodalomtörténésszel a Madách-kultuszról

2011. 03. 07.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. 150 éves Az ember tragédiája. Első szín - Dr. Bene Kálmán irodalomtörténésszel a Madách-kultuszról

2011. 02. 14.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Találkozás Rácz Máté Londonban élő magyar hegedűművésszel

2011. 02. 07.
hétfő
11:34

Szépség - Szalon

Marton Árpád műsora mű-kedvelőknek és művész-barátoknak. Életmentő hangok - találkozás Mayer-van der Burg Edittel, a világ egyetlen balkezes fuvolásával.