2011. 08. 08. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő Zimányi Ágnes
Transfiguratio Domini. Egyházunk augusztus 6-án ünnepli Jézus színeváltozását. Az ünnepről, amely bepillantást enged Jézus életének és küldetésének mélyebb titkaiba – Verbényi Istvánnal, a Liturgikus Intézet irodaigazgatójával beszélgetünk.

A zsidó tanács hogyan határozta el Jézus halálát? És mi lehetett ennek az oka? Azaz, miért kellett Jézusnak meghalnia? – ezekre a kérdésekre ad választ Gerhard Lofink, Jézus utolsó napja című könyve. A könyvről, Jézus utolsó napjáról Tarjányi Béla, biblikus professzorral beszélgetünk.

A Jó Pásztor Nővérek, ’Csak egyet’ Szociális Segítő Központ hajléktalanok támogatására jött létre. A budapesti Király utcai segítő központba egymás után érkeznek a hajléktalanok, hogy megreggelizzenek, megfürödjenek, miközben a ruhájukat is kimossák. Azután ott ragadnak lelki beszélgetésre is. A „Csak egyet” Szociális Segítő Központ vezetőjét Kunszabóné, Pataki Annát, és a központ néhány védencét hallják.

A műsor további adásai

2011. 08. 15.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 08. 12.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 11.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Törzsasztal - Sediánszky János műsora.

2011. 08. 10.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 09.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2011. 08. 05.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 04.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Színészbejáró. Őze Áronnal a Pesti Magyar Színház igazgatójával beszélget a szerkesztő, Szabó Csilla.

2011. 08. 03.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 02.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 01.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő Zimányi Ágnes.Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2011. 07. 29.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 27.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2011. 07. 25.
hétfő
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 22.
péntek
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 07. 20.
szerda
15:00

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.