2011. 09. 06. 15:34 55 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
1. - Az emberkereskedelem a világ harmadik legjobban jövedelmező üzlete a kábítószer- és fegyverkereskedelem után, éves szinten 32 milliárd dolláros bevételt jelentve a csempészeknek. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentése szerint a világon több mint 12 millió ember dolgozik kényszermunkásként, ebből majd két és fél milliót kimondottan emberkereskedők adtak el munkaerőnek. Az Európai Unió ez évtől konkrét lépéseket tesz az emberkereskedelem elleni szabályozás szigorítására.
- Napvilágra kerültek a 2010-es összesített adatok a fegyver- és haditechnikai eladásokra vonatkozóan. Az Amerikai Egyesült Államok megtartotta a dobogó legfelső fokát, az ezüstérmes Oroszország lett. Simai Mihállyal a Világgazdasági Kutató Intézet professzorával, a Magyar ENSZ Társaság elnökével Pécsi Krisztina beszélget.

2. Budapest XI. kerületében, a Mezőkövesd utcai régi, bezárt iskolaépületben hazai és - Habsburg Lotharingiai Mihály főhercegnek köszönhetően - nemzetközi összefogással, több mint 600 millió forintos beruházással alakították ki az új Szent Benedek Iskolaközpontot, amely összesen 810 férőhelyes óvoda, általános iskola és gimnázium egyben. A Szent Lipót templomban tartott ünnepélyes tanévnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott. A műsorban az iskolaközpont támogatóival, valamint szakmai és lelki vezetőivel beszélget Sallai Éva

A műsor további adásai

2011. 09. 13.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 09. 12.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 09. 09.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 09. 08.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Törzsasztal - Sediánszky János műsora

2011. 09. 07.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Devizahitelek. Róna Péter a "hibás termékről" és a nemzetgazdaságra gyakorolt hatásáról.

Épp ezt az adást nézed
2011. 09. 05.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő Zimányi Ágnes.

2011. 09. 02.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 09. 01.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Színészbejáró - Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató főrendezője. Szerkesztő: Szabó Csilla

2011. 08. 31.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2011. 08. 30.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 29.
hétfő
15:34

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2011. 08. 26.
péntek
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 25.
csütörtök
15:34

Délutáni találkozás

Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Művészklub Szerkesztő: Dvorszky Hedvig. Ráadás Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: Méhes Csaba és a Brass in the Five

2011. 08. 24.
szerda
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2011. 08. 23.
kedd
15:34

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina