2011. 10. 27. 20:00 29 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora
Anyaszentegyházunk október 22-én ünnepelte először a május 1-én boldoggá avatott II. János Pál pápát. Személyéről, a boldoggá avatott nagy pápa ünnepéről Erdő Pétert beszél.

Hivatalosan is elindult Egerben a Szent István Televízió. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta a Szent István Rádió épületében lévő televíziós stúdiót. A Szent István Televízióról Szarvas István igazgatót és Ternyák Csaba érseket hallják.

Biblia-gyűjtemény Kispesten. Hegedűs László a kispesti Nagyboldogasszony templom plébánosa, aki hosszú évek óta gyűjti a Szentírásokat. A Biblia évében megjelent Aranybibliát is. A Biblia szeretetéről és életre váltásáról Hegedűs László plébánost beszél.

Isten irgalma nem azt jelenti, hogy elnézi az ember bűneit. Isten a bűnt nem nézi el. Irgalma abban áll, hogy a mi bűneikért saját Fiát adta oda – mondja Cseri Kálmán református lelkipásztor az isteni irgalomról.

„Valóságos Isten és valóságos ember” – Puskás Attila teológia tanárral folytatjuk krisztológiai sorozatunkat (54.). Egyházi megnyilatkozások a krisztológiában. Vajon a Tanítóhivatal adott-e ki megnyilatkozást Jézus Krisztus áldozatáról? – kérdezzük.

A műsor további adásai

2011. 11. 03.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

A hit öröme. Török Csaba műsora. Mindenszentek, Halottak napja. Vendégek: Sárhegyi Zoltán és Barta Tibor plébánosok.

2011. 11. 02.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg

2011. 11. 01.
kedd
20:00

Velünk vannak

Világ-egyház. Várnai Jakab a vallási vezetők október 27-i assisi Találkozójáról. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

2011. 10. 31.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Mesterek és tanítványok

2011. 10. 28.
péntek
20:00

Velünk vannak

Irodalmi látlelet. Bíró Gergely műsora.
"Vagyok, aki voltam és leszek aki vagyok"-250 éve halt meg Mikes Kelemen.
Felelős szerkesztő: Nagy Rita

Épp ezt az adást nézed
2011. 10. 26.
szerda
20:00

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont!

2011. 10. 25.
kedd
20:00

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2011. 10. 24.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Különleges
Beszélgetés Simonyi Cecília antropológussal
Szerkesztő: Varga Edit.

2011. 10. 21.
péntek
20:00

Velünk vannak

Ez volt a XX. század.
Ifj. Bertényi Iván műsora. Sikerágazat? A magyar agrárium helyzete 1945 és 1990 között Magyarországon. Vendég: Varga Zsuzsa történész.
Felelős szerkesztő:Nagy Rita

2011. 10. 20.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Múlt és jelen. Bibliai régészet. A Galileai Názáret. Dér Katalin műsora.

2011. 10. 19.
szerda
20:00

Velünk vannak

Rongyszőnyeg - Madocsai Bea műsora : Koreai-magyar közös laboratóriumok, Egyházi iskolák, 80 éves a Karitász, Madárijesztők a Sajdik-gyújtemény előtt, Frízbi, a különös sport

2011. 10. 18.
kedd
20:00

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei - a magyarság szellemi kincseiből. Szerkesztő Cs. Nagy Tamás.

2011. 10. 17.
hétfő
20:00

Velünk vannak

Szomszédoló - Madocsai Bea műsora : Országút Társulat (beszélgetés Kondorosi Szabolccsal és Gorove Kristóffal)

2011. 10. 14.
péntek
20:00

Velünk vannak

Magyar téka. A kortárs magyar irodalom egyik kívülállója, Krasznahorkai László. Róla beszélgetünk Szegő János kritikussal, a Magvető kiadó szerkesztőjével. Szerkesztő: Nagy Rita

2011. 10. 13.
csütörtök
20:00

Velünk vannak

Hit és értelem - teológia és lelkiség. Zimányi Ágnes műsora