2012. 05. 26. 08:34 55 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: M.Tóth Géza animációs rendező (Fotó: Tuba Zoltán)
Az Aegon-Kedd Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepről M.TÓTH GÉZA Balázs Béla-díjas, sőt, Oscar-jelölt animációs rendező, producer, a KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője beszél. URBÁN GYULA író, költő, rendező, volt Venezuelában vendégprofesszor, Dániában tanított esztétikát és bábjátékot; évtizedeken át az Állami, illetve Budapest Bábszínházban rendezett bábelőadásokat, s több más helyen „felnőtt” színházi előadásokat; Örkény Tótékját és a Macskajátékot Spanyolországban állította színpadra. Most a Budaörsi Játékszínben saját darabját rendezte meg A tengerkék kutyus címmel. LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető, aki az országszerte nagy sikerű Bonbon Matinéiról híres, a gyereknapra időzített lemezbemutatójukra hívja fel a figyelmet. MÉREI TAMÁS, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, aki eredendően sikeres csellóművész, a felújított szombathelyi Iseum nyári programjairól számol be. A színész SZARVAS JÓZSEF a Kaszás Attila-díj szellemiségéről vall, valamint azt is elmondja, mi mindent tervez erre a nyárra az Őrségben.

A műsor további adásai

2012. 06. 30.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Fotó: Eszenyi Enikő, a Vígszínház, illetve Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója Ónodi Eszterrel az építkezésen

2012. 06. 23.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Béres Ilonával és Tordai Terivel (képünkön); a rendező Rába Rolanddal, valamint egy korábbi felvételről Seregi Lászlóval (fotónkon)

2012. 06. 16.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Bán Teodórával, a Szabad Tér Színház igazgatójával és Kárpáti Éva festőművésszel (fotónkon műtermében). A másik kép: Márai Sándor portréja

2012. 06. 09.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 06. 02.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A csoportképen: Gáspár Sándor, Szakonyi Károly, Margitai Ági, Márta István a POSZT sajtótájékoztatón (Fotó: Koszticsák Szilárd)

Épp ezt az adást nézed
2012. 05. 19.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 05. 12.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Apáti Bence és Felméry Lili, valamint Héja Domonkos, Ókovács Szilveszter, Solymosi Tamás
Fotó: Csillag Pál

2012. 05. 05.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Csáki András, Vámosi-Nagy Zsuzsa, Teddy Abrams és Szűcs Nelli

2012. 04. 28.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Fischer Iván, valamint Kovács Géza és Kocsis Zoltán

2012. 04. 21.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Márta István, a ZSÖK igazgatója az I. Zsolnay Fesztiválról, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin terveikről
A képen: a Kelemen Kvartett

2012. 04. 14.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 04. 07.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Grecsó Krisztián íróval (Bulla Bea felv.), a zenekarvezető Csík Jánossal és az Óbudai Társaskör igazgatónőjével, Harsányi Máriával

2012. 03. 31.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Snétberger Ferenc és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai

2012. 03. 24.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Ókovács Szilveszter, Sümegi Eszter, Batta András, Bereményi Géza, valamint Fesztbaum Béla

2012. 03. 17.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit