2012. 06. 02. 08:34 55 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A csoportképen: Gáspár Sándor, Szakonyi Károly, Margitai Ági, Márta István a POSZT sajtótájékoztatón (Fotó: Koszticsák Szilárd)
A június 7-e és 16-a között zajló Pécsi Országos Színházi Találkozón összesen 13 társulat lép fel 27 előadással, a versenyprogramba 14 produkció került. A POSZT zsűrijének két tagja, SZAKONYI KÁROLY író és MARGITAI ÁGI színésznő is megszólal mai műsorunkban.
Gyönyörű szabadtéri környezet, a Kecskeméti Arborétum lesz a helyszíne az Újvilág passiónak, amely az író Kocsis L. Mihály és a rendező CSEKE PÉTER szövegkönyve alapján elevenedik meg június 7-én, 8-án és 9-én.
NÁDASI MYRTILL Piruettek és ábrándok című kötete táncos, majd balettmester szüleiről, Nádasi Ferencről és Marcelle-ről, valamint balerinából színésznővé lett önmagáról szól. Könyvéről a Táncművészeti Főiskola rektora, a nagyszerű balettművész, SZAKÁLY GYÖRGY is nyilatkozott rádiónknak a vígszínházi könyvbemutatón.
Már nagyban készülődnek a szervezők s a művészek a hónap végén kezdődő és egészen augusztus végéig tartó Szentendrei Teátrum és Nyár elnevezésű programsorozatra. Idén jazzfesztivál is lesz a MűvészetMalom udvarán. Az ötletgazda, s persze közreműködő muzsikus, a szaxofonos BORBÉLY MIHÁLY beszélt erről.
BOGÁNYI GERGELY hatalmas rajongótábora örömére cd-re játszotta Chopin összes zongorára írt művét. Mint ismeretes, 2011-ben mindezen zeneműveket egyvégtében előadta 2 nap alatt 10 koncerten a Művészetek Palotájában. Ez az elképesztő teljesítménye valószínűleg Guiness rekord, de ezzel a zongoraművész, mint mondta, nem foglalkozik.

A műsor további adásai

2012. 07. 07.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 06. 30.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Fotó: Eszenyi Enikő, a Vígszínház, illetve Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója Ónodi Eszterrel az építkezésen

2012. 06. 23.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Béres Ilonával és Tordai Terivel (képünkön); a rendező Rába Rolanddal, valamint egy korábbi felvételről Seregi Lászlóval (fotónkon)

2012. 06. 16.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Bán Teodórával, a Szabad Tér Színház igazgatójával és Kárpáti Éva festőművésszel (fotónkon műtermében). A másik kép: Márai Sándor portréja

2012. 06. 09.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2012. 05. 26.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képen: M.Tóth Géza animációs rendező (Fotó: Tuba Zoltán)

2012. 05. 19.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 05. 12.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Apáti Bence és Felméry Lili, valamint Héja Domonkos, Ókovács Szilveszter, Solymosi Tamás
Fotó: Csillag Pál

2012. 05. 05.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Csáki András, Vámosi-Nagy Zsuzsa, Teddy Abrams és Szűcs Nelli

2012. 04. 28.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
A képeken: Fischer Iván, valamint Kovács Géza és Kocsis Zoltán

2012. 04. 21.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Márta István, a ZSÖK igazgatója az I. Zsolnay Fesztiválról, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin terveikről
A képen: a Kelemen Kvartett

2012. 04. 14.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Csuth Judit

2012. 04. 07.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Grecsó Krisztián íróval (Bulla Bea felv.), a zenekarvezető Csík Jánossal és az Óbudai Társaskör igazgatónőjével, Harsányi Máriával

2012. 03. 31.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Snétberger Ferenc és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai

2012. 03. 24.
szombat
8:34

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Ókovács Szilveszter, Sümegi Eszter, Batta András, Bereményi Géza, valamint Fesztbaum Béla