Jegyzet

Törvénykezési szünet.
Ma véget ér a törvénykezési szezon, kezdődik a nyári szünet, amely augusztus 20-dikáig tart. A törvénykezés - sokak hitével ellentétben - nem törvényhozást, hanem igazságszolgáltatást jelent, vagyis a jogalkotás helyett jogalkalmazást. Tegnap volt az utolsó bírósági tárgyalásom. Ügyvédnél nem ritkaság, hogy bíróságra megy, a tegnapi csak azért volt egyedi, mert nem valakit képviseltem, hanem magamat. „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad, s örömed /Nincs rád szüksége a világnak, s azért a szent fát félretedd” – írta Petőfi Sándor még a XIX-ik században. Tanácsát megtartva mesélem el a történetet, mert nem csak magamról szól.
Az egyik parkolási társaság perelt be, mert szerintük több mint egy éve, parkolási jegy nélkül, szabálytalanul parkolt a tulajdonomban lévő gépkocsi a Belvárosban. Ezért a 400.- Ft-os parkolási díj befizetésének elmulasztása miatt több mint 18.000.- Ft-t követeltek volna tőlem bírság, adatlekérdezési díj jogcímén és mégannyi perköltséget a társaság ügyvédje számára, aki a tárgyalásra természetesen nem jött el a bíróságra, mert futószalagon készíti a fizetési meghagyásokat és keresetleveleket a hozzám hasonlóan perbefogottak ügyében nem kevés összegért. Ahogy a keresetlevélhez csatolt mellékletből kitűnt, a pert megelőző eljárásért, a fizetési meghagyásos eljárásért, majd a peres eljárásért az ügyvéd kollegát szinte ugyanakkora díj illeti meg, mint amennyit rajtam a társaság be akar hajtani.
A vádpont szerint nem volt érvényes parkolási jegyem, és mert a „Mikulás-csomagot” – ahogy a pesti szleng a bírságoló tájékoztatót hívja – figyelmen kívül hagytam, ezért kellene rögtön az elmulasztott jegy árának majd ötvenszeresét kifizetnem. Már ez a tétel is bosszantóan irreális, hiszen a parkolási társaság bizonyíthatatlanul közli velem, hogy rossz fát tettem a tűzre, a parkolóőr az ablaktörlő lapát alá helyezi a bírságolási csomagot, amelynek általam történt átvételét semmi sem bizonyítja. Azt onnan elfújhatja a szél, kiveheti vásott kölyök, az autós pedig – bár nem tud róla – majd egy év múlva, a fizetési meghagyás kézhezvételekor értesül a tényről, hogy pár percet késett, lejárt a jegye, és nem fizette be a bírságot, amely akkor még nem lett volna ilyen nagy. Mert küld ugyan a társaság felszólító levelet 60 napon belül, de az csak egyszerű levél, amely vagy megérkezik, vagy nem, átvételét semmi sem bizonyítja. Fájdalom, olyan a törvényünk, hogy nem is kell bizonyítani, hogy a levelet átvette a pernahajder autós, elég azt igazolni, hogy feladta a levelet a parkolási cég. A peren kívüli, azt megelőző eljárás tehát spirituális. Lefolyhat úgy is, hogy a renitens autós semmit sem tud róla. Ez jogállamban megengedhetetlen, a Kúria bírái mégis engednek a praktikumnak, a jogbiztonság rovására. Bár most már jobb a helyzet, pár éve még öt év volt az elévülés ezekben az ügyekben, és a negyedik év utolsó napján is pert indíthatott a gyanútlan autós ellen a cég, és minden fénykép nélkül, kizárólag saját alkalmazottja bemondásával igazolhatta az elkövetés tényét. Természetesen érdekelve volt a napi büntetés kvóta kiszabásában, hiszen ettől (is) függött az állása. Mikor ezt a turpisságot felvetettem a Legfelsőbb Bíróság előtt, úgy gondolják, hogy egy budapesti lakosnak napra lebontva, öt évig tárolnia kell a lejárt parkolási jegyeit, azt a komoly bírói választ kaptam, hogy igen.
De menjünk vissza a tárgyalóterembe, ahol ketten voltunk, a bírónő és én, s ahol kiderült, nem vagyok én olyan elvetemült, hogy parkolójegy nélkül álljak meg a forgalmas Belvárosban. A fényképen is látható volt, hogy rokkant kártyát helyeztem ki, ahová kell, a szélvédő alá, mert anyámat vittem éppen valahová, és az ő rokkantsági kártyáját használtam jogszerűen. Azaz a parkolóőr szerint mégsem, mert a kártya nem elvágólag, párhuzamosan feküdt a szélvédő alatt, hanem kicsit megcsúszott – tán az ajtó becsukásánál – és az egyik sarka becsúszott a szélvédő alá. Ó borzalom – gondolhatta parkoló őrünk, s gondolatát azonnal tett követte és feljelentés, miszerint nem rendeltetésszerűen volt a kártya elhelyezve. Azt már a társaság ügyvédje elfelejtette közölni a periratban, mi volt az elhelyezés hibája, hiszen ez a futógépes látványügyvédség előre megírt és csak adatokat cserélő terméke ilyen aprósággal nem bíbelődhet, s mivel a tárgyaláson a felperes ügyvédje meg sem jelent – mint azonos ügyekben szinte sosem –, így felvetett érveimre választ sem tudott adni. Szerencsére az eljáró bírónő nem a Kúria már említett bírái közül való, hanem egy józan gondolkodású asszony volt, aki ránézett a nem kevés pénzért készített fényképre s azt mondta: Mi itt a baj? Itt a kártya, még a lejárat is látszik rajta! – és elutasította a felperes keresetét.
Miért mondtam ezt el? Mert ilyen méltánytalanság mindennap éri embertársaimat, akik nem mind ügyvédek, és a beindított, hatalmas pénzzel működtetett gépezet ellen nem tudnak olyan eredményesen fellépni, mint én. A parkolási társaság majd’ annyi pénzt fizetett ki ebben az ügyben az ügyvédjének, mint amennyit nem kapott meg tőlem, így nettó vesztesége majd negyvenezer forint volt és még fizethet nekem 12.700.- Ft ügyvédi díjat, mint pervesztes fél. És mindez miért? – mert egy félrecsúszott rokkant kártyát szabálytalannak vélt az őr, aki ezt nyilván nem magától gondolta így, hanem erre oktatták. Mint cikkekből tudjuk, ezt a parkolási rendszert hatalmas pénzért működtetik, amelyet mindennap hatalmas pénzzel kell jóllakatni, mert különben belerokkanna önmaga fenntartásába. S azt is tudjuk, hogy a nyereség nagyobb része a társaságok zsebében landol, s nem szolgálja eredeti célját, az önkormányzatok működését. Ugyanakkor egy budapesti polgár, aki jár-kel a városban, mert a dolgát végzi, napi 1000-1500 forintot simán elkölthet, vagyis évi 300.000.- Ft parkolási díjat fizet, amely kéthavi átlagkereset. Senkinek sem tűnik fel ez a klikkérdeket tápláló, a jogállamiságtól messze eső, költséges és igazságtalan mechanizmus? Az ország nagyobb része nem is tudja, hogy mi, budapestiek ezzel nagyobb adót fizetünk, mint bármelyik másik adónemmel. S ha még év elején befizethető adó lenne, s nem ugráltatnának minket a társaságok?! – mert csak meghatározott időt lehet előre kifizetni, s ha az lejár, a munkát félbehagyva, futás etetni a soha jól nem lakó automatát.
Petőfit idéztem e jegyzet elején, s most már csak Madáchra gondolok, aki a falanszterben másfél százada oly jól látta ezt a mi világunkat, a ráció teljes hiányát.
Holnaptól törvénykezési szünet, bezárnak a bíróságok.
Pihenjünk.