Jegyzet

Az epheszoszi Artemisz templom az ókori világ hét csodája közé tartozott. Krisztus előtt 356. július 21-én, egy szép nyári napon egy Hérosztratosz nevű senki ezt a világ csodáját felgyújtotta. Tettének oka, be akart kerülni a világtörténelembe. Az epheszoszi hatóságok ezért nem csak halálra ítélték, de kivégzése után a nevének említését is megtiltották, halálbüntetés terhe mellett, hogy célját ne érje el. Nem sikerült, ma is tudjuk a nevét.
Krisztus halála után közel húsz évvel Szent Pál Efezusba utazott, majd többször is visszatért és levelet is írt az efezusiakhoz. Szavai ma is megszívlelendők, mindenki érthet belőle.
„Ha elfog is bennetek az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött.... Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.”
Az elmúlt héten megjelent egy újságcikk, szerzője nevét nem említem, mert jobb, ha nem jegyezzük meg. Ez az ember a Fidesz tagja, sőt a tagkönyv sorszámát tekintve előkelő helyet foglal el. Ez az ember semmiben sem felel meg Szent Pál tanításának. Publicisztikáival évek óta rongálja a Fidesz és a jobbközép politika becsületét, és a mienkét is – akik ugyan nem vagyunk Fidesz tagok, de azon az oldalon vagyunk, ahová ő is magát számítja. Tíz évvel ezelőtt e szerencsétlen Hérosztratosz publicisztikái és tévébeli szereplései okán megírtam, hogy ez az ember kárt okoz annak a tábornak, ahová magát számítja, mert olyanokat ír és mond, amely elítélendő, és amely a mi fejünkre hoz szégyent. Ennek az embernek egyetlen szavával sem értettem soha egyet és ma sem értek. Aki embertársát állatnak nevezi, az nem ismeri Szent Pált, s aki nem ismeri őt, az nem az én táboromba tartozik. Ez az ember nem keresztény, s ha nem az, akkor annak a pártnak, amelynek tagja, és amely párt keresztény pártnak tartja magát, ezt az embert ki kell vetnie magából.
Ma divat az elhatárolódás, de én sosem határolódtam el, mert minek is? Ez az ember nem a miénk, még akkor sem, ha övé e jeles párt előkelő tagkönyve. Nekem nem kell tőle elhatárolódnom, mert semmi közöm hozzá, ő épp oly távol van tőlem, mint ellefeleim, csak a helyzet egy kicsit rosszabb, mert amíg a volt miniszterelnök saját magát égeti vállalhatatlan szövegeivel, ez az ember a jobbközép politizálást dehonesztálja. Én ettől a Hérosztratosztól nem kívánok elhatárolódni, hanem kikérem magamnak, hogy ő ahhoz a csapathoz tartozónak vélje magát, ahol én vagyok. Aki felgyújtotta az efezusi Artemisz templomot, ahhoz nem lehet közöm, mert én az Artemisz templomot építeni szeretném, s ha már kész, akkor megőrizni.
Navracsics Tibor őszintén és becsülettel kimondta azt, amit most én is. A Fidesz szóvivője ma még el akarja kenni a botrányt, amit nem lehet, mert: „növeli, ki elfödi a bajt”. Ebben a kérdésben nem lehet politikai játszma, mert ez nem politikai, hanem erkölcsi kérdés, és a politika sem lehet erkölcs nélkül. Ha a Fidesz nem tud megszabadulni a Fidesz 5. sz. tagkönyvének tulajdonosától, akkor jövő évben a kormányzati hatalomtól fog megszabadulni, és persze attól az illúziótól, hogy magát – koalíciós partnerével együtt – keresztény pártnak nevezze. Ez az ember, akinek nevét persze mindenki tudja, de jobb lenne elfeledni, több kárt okozott eddig a jobbközép politikának, mint az ellenzék összessége, mint Cohn-Bendit és az Európai parlament hiperaktív képviselői.
Nincs harmadik megoldás – és ez most nem hisztéria; bár lesz, aki hisztérikusan fog reagálni, de nem az számít. Mi magunk számítunk, józan, keresztény emberek, mert mindennek ellenére tudnunk kell, ha keresztény politizálást akarunk, hogy mi a második parancs.
Tavaly január közepén ez az ember ment a Békemenet első sorában. Én akkor leutaztam a szőlőmbe, Szent Vincét megünnepelni, mert nem megyek olyan menetbe, ahol ilyen emberek vannak az első sorban. Akkor is tudtam, ma is tudom, hogy jól tettem.
„…minden ország támasza, talpköve/ A tiszta erkölcs, melly ha megvész:/
Róma ledűl, s rabigába görbed.” – írta Berzsenyi kétszáz éve.
Jó lesz ma is figyelmezni rá.