Zenei kincsestár

1-12. Régizenei útjaink mai megállóhelye a XVIII. századi Párizs. Ha régizenei kalandozásainkat ritka kertekben tett látogatáshoz hasonlítjuk, ma abba az üvegházba lépünk, amelyben túlérzékeny cserjék tenyésznek. A túlzásig vitt kifinomultság, a mesterkéltségig kimódolt stílusosság hódít öltözködésben, lakberendezésben és zenében egyaránt. Akár a miniatűrfestők, porcelánművészek vagy kárpitkészítők remeklései: a most következő apró kantáták, cantatille-ok is mitológiai és allegorikus utalásokkal telezsúfolt, finomkodó tónusban születtek. Az érzelmek rezdüléseinek minél érzékenyebb leírása a tapintatos palástolás szándékával ötvöződik ebben a muzsikában. Nem csoda, ha Gluck és Mozart alig pár évtizeddel korábban kissé avíttnak és természetellenesnek érezte a francia rokokó zenéjét. A következő cantatille-ok szerzője Christophe Lemenu de St. Philbert, aki 1740-ben bocsátotta a széplelkek rendelkezésére Ariadnéról, Mínoszról, Atalantáról – és mindenekelőtt a szerelem útvesztőiről szóló kantátácskáit. Az előadók: González Mónika, Megyesi Zoltán, Nagy Ottó, Németh Pál, Tokodi Gábor, Vitárius Piroska és Várallyay Ágnes.