1-2. A Zenei Kincsestárban ma egy meglehetősen társtalan német zeneszerző albumát nyitjuk meg néhány műsor erejéig. Paul Hindemith 1895-ben született, 1963-ban Frankfurtban érte a halál. A kiváló hegedűs, brácsaművész és kamaramuzsikus igen termékeny zeneszerzőnek mutatkozott, noha egyéni hangvétele nemigen rokonította a korszak egyik iskolájával sem. A berlini zeneakadémia zeneszerzés tanári katedráját hagyta oda, tiltakozásul a náci rezsim hatalomra lépése ellen. Ettől fogva Amerikában és Svájcban tanított és komponált. Műveiben megőrizte a tonalitás hagyományát és a klasszikus formakultúrát, de nem mellőzte a formabontó, olykor ironikus hangvételt sem. Életműve meghökkentően gazdag: operák, versenyművek és kamaradarabok sokasága várja az újrafölfedezést. Ma Hindemith kamarazenéjéből válogatunk. A darabok jól jellemzik Hindemith ötletességét, amennyiben szinte kereste a legváltozatosabb hangszer-összeállítások és hangzások izgalmait. Elsőként a nagyvárosok vibráló zaklatottságát idéző, 12 szólistára szerzett, 2. Kamarazene szólal meg Lars Vogt és a Berlini Filharmonikusok fölvételéről. Claudio Abbado vezényel.
3-5. Következő Hindemith-darabunk a szóló orgonára szerzett 2. szonáta. Komponistánk érdeklődése a 30-as években fordul a hangszerek királynője felé, és – mint ez tőle megszokott – eredeti látásmóddal dolgozza föl a barokk tradíciókat. Elisabeth Ullmann orgonál.
6-7. Paul Hindemith kamarazenéjétől az 1935-ből való E-dúr hegedűszonátával búcsúzunk. Előadói: Bruno Zwicker és Dieter Goldmann.
