Zenei kincsestár

1-2. A Zenei Kincsestárban a XVIII. századi Velence egyik zenei nagykövete, Antonio Caldara mellé szegődünk. Úticélunk Bécs. A korabeli Itália egyik legfőbb exportcikke a muzsika, azon belül is az opera. Az olasz specialitást többnyire olasz muzsikusok és komponisták szállították Európa nagyvárosaiba Londontól Hamburgig, Madridtól Bécsig. Sorsuk legalább annyira szélsőséges, mint a színpadon megjelenő alakjaiké: néha diadalmas hősök, máskor nélkülöző számkivetettek, akiknek holnapját nem igen biztosítják a tegnap aratott sikerek. Caldara velencei muzsikuscsaládba született 1671-ben. 18 éves, amikor bemutatják első operáját. Rómában komoly vetélytársként bukkan föl Scarlatti és Händel mellett. Amikor pártfogóját 1711-ben VI. Károly néven császárrá koronázzák, követi az udvart Bécsbe. És bár az udvari Kapellmeister pozícióját a bécsi muzskusok féltékenyen őrzik, Caldara sikeres szerzőnek bizonyul: ötvennél több operáját állítják színpadra a következő húsz esztendőben. A világhírű kontratenor, Philippe Jaroussky elsőként az 1733-ból való Olimpiászból ad elő két részletet. A Concerto Köln kamarazenekart Emmanuelle Haim vezényli.

3. A következő ária a Dermoofonte című operából való. Szövegkönyvét ugyancsak Metastasio jegyzi, és Caldara megzenésítése az Olimpiász évében, 1733-ban szólalt meg.

4. Ahogyan az Olimpiász cselekményét egyebek közt Vivaldi, a következő Metastasio-szüzsét Mozart is megzenésítette. A Titusz kegyelmét Caldara 1734-ben mutatta be Bécsben.

5. Az 1736-ban elkészült Temisztoklész részletével búcsúzunk Caldarától. A szerző 16 nappal élte túl operája sikerét. Halálát belső láz, teljes kimerülés okozta. Egy lángoló zenei korszak búcsúzott vele a bécsi színpadtól.