2013. 05. 20. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes
A keresztényeknek szabad vallásgyakorlatot biztosító milánói ediktum 1700. évfordulója alkalmából a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa kétnapos konferenciát szervezett Isztambulban „vallásszabadság ma” címmel. A pénteken kezdődött konferenciát Ferenc pápa nevében Tarcisio Bertone bíboros levélben köszöntötte. A találkozóról Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökét hallják.

Merjünk Jézusra hasonlítani – mondta Böjte Csaba (KÉPÜNKÖN) ferences szerzetes, aki Budapesten a Guttmann Fórum Klub vendége volt. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője elmondta, hogy az elmúlt húsz év alatt közel öt ezer gyermeket nevelt fel. Előadásában a bizalom, a béketűrés, a vallásos érzület, az imádság, az engedelmesség és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta.

Puskás Attila teológia tanárral a Szentlélek ószövetségi szerepéről, majd a pünkösdi Szentlélek-kiáradásáról, a Szentlélek és az Egyház kapcsolatáról beszélgetünk.

A világ szentjei közül az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő példakép Árpád-házi Szent Erzsébet, aki Magyarországon született, 1207-ben. Csupán 24 évet élt, és IX. Gergely pápa 1235. május 28-án, Pünkösdkor szentté avatta. Árpád-házi Szent Erzsébetről Sz. Jónás Ilna történész beszél.

A műsor további adásai

2013. 05. 27.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája.. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 05. 24.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 23.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Beszélgetés Szacsvay László színésszel (képünkön)

2013. 05. 22.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.Szerkesztő:Sályi András.

2013. 05. 21.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 05. 17.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 16.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal. Sediánszky János műsora

2013. 05. 15.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 05. 14.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 13.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés - hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 05. 10.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 09.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek. I. rész: Dvorszky Hedvig Kovács Gergelynével, II. rész: Jálics Kinga Tárkány-Kovács Bálinttal beszélget. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa. Képünkön: a Tárkány Művek

2013. 05. 08.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sályi András.

2013. 05. 07.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 05. 06.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés. Szerkesztő: Zimányi Ágnes