2013. 05. 28. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád
1-3. A Zenei Kincsestárban a XX. század legnagyobb operalegendája, Maria Callas énekel részleteket Verdi operáiból. A művész 1958-ban vette lemezre Verdi legdrámaibb áriáit és őrülési jeleneteit a Philharmonia Zenekar és Nicola Rescigno karmester közreműködésével. Noha tíz színpadi Verdi-szerepe közül a Traviata Violettáját énekelte legtöbbször, Lady Macbethként nyújtott alakítása ugyancsak fölülmúlhatatlan. 1952-ben, a Scalában mutatkozott be a szerepben, amelynek három nagyáriája e démoni hősnő lelki elfajulásának, tébolyának és elvettetésének egy-egy stációja. Az első felvonás cavatináját és cabalettáját, Lady Macbeth második felvonásbeli áriáját, végül az Alvajáró-jelenetet halljuk a negyedik felvonásból.

4. Lady Macbeth jelenetei után Maria Callas egy különlegességgel búcsúzik. A Don Carlos Erzsébete mellett – amelyet színpadon is diadalra vitt – előszeretettel választotta koncertjein Eboli mezzoszoprán áriáját a 3. felvonásból. 1964-ben lemezre is vette Nicola Rescigno vezényletével, a Conservatoire Koncert Társaságának Zenekarával.

A műsor további adásai

2013. 06. 02.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 06. 01.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 31.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 30.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 29.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

Épp ezt az adást nézed
2013. 05. 27.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Válogatás az Angelica Leánykar felvételeiből
Zongorán közreműködik: Bogányi Gergely, vezényel: Gráf Zsuzsanna.

2013. 05. 26.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 25.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 24.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 23.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 22.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 21.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 05. 20.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Clara Schumann: g-moll trió (I. II. IV. tétel) A szerző 1896. május 20-án bekövetkezett halála évfordulójának tiszteletére.

2013. 05. 19.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 05. 18.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese