Jegyzet

2006 márciusában újra leesett a hó, és Budajenőre menet a telki erdőben – bárhogy óvatoskodtam – a BMW megcsúszott; előbb balra, majd jobbra tért az úton, és megállíthatatlanúl rohant a baloldali szakadék felé, míg végül egy fa megállította. Totálkár, s még megköszöntem a kocsimnak, hogy én sértetlenül szálltam ki belőle. Nem volt mit tenni, vettem egy másik autót, persze hitelre, svájci frank alapút. Öt évig fizettem, hál’Isten még a válság előtt befejeztem; alig buktam rajt’ tíz-húsz százalékot.
Devizaalapú kölcsönt felvett honfitársaink nem jártak ilyen jól. Az árfolyamváltozással már nemcsak kölcsönük összegét fizették ki az elmúlt évek alatt, de annak többszörösét is, és mégis azt látják, hogy tartozásuk másfélszerese vagy kétszerese az eredetinek, mert a valuta árfolyam ennyire emelkedett meg. Hiába fizetnek a további években, lyukas vödörbe öntik a pénzüket; bármennyit törlesztenek –, az eredeti törlesztő részlet akár kétszeresét is –, a tőke semmit sem csökken, sőt nő.
Hibás teljesítés. Ez egy jogi szakszó arra a termékre, amely nem tölti be eredeti célját. Aki felvette ezt a hitelt, sosem tudja kifizetni; csak a kamatokat törleszti, és közben adóssága az égig emelkedik. Persze lehet arról elmélkedni (és kell is), hogy a felesleges hitelekkel megszerzett anyagi javak vitték romlásba az embereket, de a szerzés ősi emberi tulajdonság, s a szerzéshez vezető hitel nem lehet csapda. Egykor Pepi gróf, Széchenyi István írt röpiratot a hitel fontosságáról –, de hitelt csak tisztességes feltételekkel lehet adni és felvenni, s bizony ezek a szerződések nem voltak azok.
Jött egy ügyvéd, aki ügyfele képviseletében keresetet nyújtott be egy bank ellen, mondván, hogy a bank a hiteltörvényben foglaltakkal ellentében nem írta bele a szerződésbe az árfolyamrést, mint költséget. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében igazat adott a hitelkárosultnak: érvénytelenné nyilvánította a szerződést, és a bankot kötelezte, hogy az ötmilliós túlfizetést fizesse vissza a kölcsönvevőnek; de a bank felülvizsgálati kérelme folytán az ügy a Kúria elé került, aki múlt héten kimondta a verdiktet. Megállapította, hogy a bank hibázott, de a szerződést ezzel a hibával együtt érvényesnek nyilvánította, és arra kötelezte a bankot, hogy az érvénytelen szerződési részt korrigálja. Magyarul: ötmillió helyet majd fizessen vissza pár tízezer forintot.
Megpróbálom ezt lefordítani jogban nem járatos hallgatóm nyelvére: Ön vesz egy autót, amelyiknek rossz a sebességváltója. Emiatt több millió forint kár éri, majd a bíróság megállapítja, hogy a sebességváltó valóban rossz volt, de nem adja vissza a több millió forintot, hanem ad kétszázezer forint engedményt a vételárból. Noha, ha én tudom, hogy rossz a sebességváltó, akkor meg sem veszem a kocsit. Ezzel a bíróság nem törődik; megfizetteti az eladóval a rossz sebsségváltó javítási költségét, de nem fizetteti meg az okozott kárt.
Most persze egyszerűsítettem, hogy a nem-jogászok is megértsék.
A Kúria, vagyis leánykori nevén a Legfelsőbb Bíróság, mondhatta volna: megvédem a vevőt, és ha becsapták, akkor érvénytelen a szerződés, visszaadatom a kocsit az eladónak, és visszaadatom a vételárat a vevőnek. Ezzel szemben a Kúria a kárt a vevőre hárította, aki sosem vette volna meg a kocsit, ha tudja, rossz a sebességváltó.
Miért döntött így a legfelsőbb bírói fórum? Ki tudja. Miért nem állt a sérelmet szenvedettek mellé? Megtehette volna? Igen, hisz kimondta a bank hibáját: a szerződés szabálytalanságát.
Össznemzeti téren döntése hatalmasat robbant volna, hisz majdnem valamennyi kölcsönszerződés érvénytelen, mert a bankok elhallgatták a szerződésekben az árfolyam-különbözetet, mint költséget.
Kit kell egy bírói fórumnak megvédeni? Azt, aki hibásan teljesít, vagy azt, akit ez által kár ér? A kérdés persze költői, de a Markó utcában úgy tűnik mégsem az. A Kúria a hibás felet óvja, és mentesíti.
Mi ez? Botrány. Az igazságszolgáltatás botránya.
Elég régóta, éppen negyven éve szolgálok az igazságszolgáltatásban; sok mindent megértem, és sok mindenre elmondhatom: értem. De ezt nem.
A Kúria igazat adott a felperes ügyfélnek, és mégis a bank mellett döntött.
Erre nincs magyarázat.
A harmadik államhatalmi ág, az igazságszolgáltatás csak egyet nem tett meg: ami a feladata! Nem szolgáltatott igazságot.
Igaz, ez 2000 január 1., a Polgári perrendtartás módosítása óta nem kötelessége – amely persze szintén botrány.
Én, mint a jog alkalmazója szégyellem magam.
Uram, nem vagyunk méltók, hogy hajlékunkba jöjj.