Jegyzet

A nyári szabadság egészen más életformát enged meg, mint a munkás hétköznapok. Magam nagyon ritkán nézek tévét, jobbára csak sportot és kultúrát. Nyáron más, ráérünk, néha napközben is megnézek egy-egy addig sosem látott produkciót. Mindezek közül két olyant találtam, amely lélekemelő és mindenkinek ajánlom. Egyik a Hazajáró, ahol két srác túrázza végig a hazát, főként azokat a részeket, amelyek ma már országhatárainkon kívül esnek, s mutat be nem csak tájakat, de - ami a fő - embereket is. Mindazt, ami megmaradt kilencven év után is, ami nem veszett el, nem merült el a múlt kútjának mélységében, mert hisz tudjuk Thomas Mann regényének első sorából: "Mélységesen mély a múltnak kútja." Ebből a kútból merít ez a sorozat, bejárva a Fogarasi havasoktól a Tisza eredetéig, a Mura mentétől a Királykőig mindazt a sok szépséget, amit egykor megteremtett az Úr, és amit nekünk adott. S persze szembenézés is, jól sáfárkodtunk vele, amíg a mienk volt?
A másik a Szerelmes földrajz, ahol ismert és sokszor ismeretlen emberek kalauzolnak el minket gyermek- vagy felnőttkoruk egykor volt, vagy ma is élő világába, és adnak magyarázatot, személyiségük kiteljesedésében milyen és mekkora szerepe volt a tájnak, vizeknek, hegyeknek, halaknak, embereknek. Mindkét sorozatban közös nevező a lélek, az a lélek, amely emberré tesz minket, s amely ott él bennünk, hisz lélek nélkül csak lélektelenül lehet élni, azt meg minek.
Egyik este hollywoodi filmet néztem az Apollo 11-ről, hisz épp e napokban volt ´69-ben a holdra szállás. Az egész világ élőben nézte, csak a vasfüggöny mögött nem, mi másnap láttuk, megvágva. Akkor lett vége az űrversenynek, és az oroszok e téren vélt és tapasztalt elsőségének, hisz a holdra szállással egyértelművé vált az amerikaiak elsőbbsége. (Vajon hány szovjet tudóst rúgtak ki vagy csuktak börtönbe a lemaradás miatt?) Dokumentumokkal vegyes játékfilm volt, felidézve a nagy kérdéseket. Ki legyen az a három a sok asztronauta közül, aki végül megy a Holdra? Ebből ki legyen az a kettő, aki le is száll és sétálhat? S ki legyen az első ember, aki rálép a Holdra. Akkor ezt milliárdok nézték egyenesben. Mikor Amundsen a Sarkra ért, nem volt kinek szózatot intéznie, mert a kutya se látta, csak amikor hazajött és elmondta, akkor derült ki, hogy sikerrel járt ott. És ami a fő, elhitték neki, mert akkor még nem volt megszokott a hamisítás, a csúsztatás. Teleki Sámuelnek nem kellett bizonygatni, hogy ő tényleg felfedezte a Rudolf-tavat, neki ezt elhitték, nem azért, mert erdélyi gróf volt, akiknél nem volt szokásban a hazudozás, hanem mert akkor még mindenki igazat mondott földrajzi felfedezésekben, régészeti lelőhelyek feltalálásait illetően, kontrollálhatatlan dolgokban, mert csak egy szokás volt, a fair play. Akkor még a doktori disszertációt az írta, akinek a neve rajta szerepelt, és nem kellett mindent aprólékosan bebizonyítani, mert az eredményeket senki sem vonta kétségbe.
Az úriemberség nem csak XIX-ik századi találmány. Szókratész-t halálra ítélték, de nem hóhér gyilkolta meg, hanem csak elvitte neki a bürökkel teli poharat, és tudta, hogy Szókratész nem fog elszökni, még akkor sem, ha az ítélet nyilvánvalóan igaztalan is. Szókratész kiitta a méreggel teli poharat s utoljára még megjegyezte. "Ne felejtsetek el egy kakast áldozni Aszklépiosznak". És mit írt Márai 1988-ban, fél évvel az ő méregpoharának kiivása előtt, felidézve Pascalt: "Ha azt hallod, valaki könyvet írt, ne kérdjed, jó író? Csak azt kérdjed, úriember? Mert, ha úriember és ír, akkor biztosan jó író, hiszen úriember nem vállalkozik olyasmire, amihez nem ért."
Nos, ez veszett el, ez az úriemberség. Ezrével vesznek fel és végeznek egyetemet jó pénzért olyanok, akik azzal akarnak foglalkozni, amihez majd nem értenek. Hány ezren próbálnak futballozni Magyarországon, s amikor más országok csapataival találkoznak, akkor derül ki, hogy ezek a srácok a futballhoz nem értenek. Hányan mennek bírónak s hoznak veretes ítéleteket akár a legmagasabb fórumon is, amely ítéletek oly éretlenek és értéktelenek, mint a májusi cseresznye. És politikát hányan művelnek e hazában, akik olyan messze vannak az úriemberségtől, következésképpen a jó politikustól, mint amilyen messze van a Duna forrása a torkolatától.
Elveszett a világ, mert nincsenek már gyerekszobák, és mert nincsenek, így mindenki azt gondolja, hogy neki is volt valaha. Elveszett a társadalmakból a fair play, ma már olyan ritkák az úriemberek, mint Gemencben a fekete gólya.
Karinthy interjúit olvastam az elmúlt héten, hol van az a szellemi arisztokrácia, amiről ő még realitásként beszélt. Mára ez a faj kiveszett, s ha még itt-ott lappang is egy-egy példány, hallgat, mert mit mondjon ebben az őrült utcazajban, ahol fair play helyett a vanity fair, a hiúság vására a divat.
Lesz még egyszer ünnep a világon?