2013. 09. 04. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Rongyszőnyeg. Szerkesztő: Madocsai Bea
Megújító Szentlélek
"Kegyes halál"
Csízmadiamesterség - apáról fiúra
Hogyan lett más az életük azoknak, akik vallásos életét gyökeresen megváltoztatta az, hogy akár az úgynevezett Szentlélek szemináriumon, (ami egy hét alakalomból álló kurzust takar), akár más alkalommal találkoztak a harmadik isteni személlyel?

Az Országos Karizmatikus Találkozó szeptember 28-án lesz Budapesten a Jégpalotában, mely a 4. kerületben, a Homoktövis utca 1 alatt található. Jegyeket a következő honlapon tudnak igényelni: www.mkkm.hu
Felvilágosításért hívható telefonszám: 30 860 2910
A belépés ingyenes 16 éves korig, illetve a délután 4 órakor kezdődő szentmisére már jegy nélkül be lehet jönni. A mise főcelebránsa Palánki Ferenc püspök, a nap előadója Varga László kaposvári plébános.

Kegyes halál. Van aki így nevezi az eutanáziát. Az interneten a közelmúltban felbukkant egy név nélküli kezdeményezés: aláírásgyűjtés az orvosilag előrehozott halálért. A felvetés rövid időn belül
eltűnt, de a kérdések változatlanul jelen vannak azóta is a gyakorló orvoslásban.
Tráser László egy keresztény orvos, Baradnay Gyula sebész prof. véleményét kérdezte.

Mennyi ideig készül egy különleges lábbeli? Megtudhatjuk Poór Tünde interjújából, amit Szeles Lászlóval műhelyébe látogatva készített, ahol apáról fiúra szállt a csízmadia mesterség.

A műsor további adásai

2013. 09. 11.
szerda
20:04

Velünk vannak

Tükörkép. Az európai hírű zongoraépítő Angster család. Vendég: Angster Mária. Szerkesztő: Kékesi Enikő.

2013. 09. 10.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2013. 09. 09.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Mennyire határozza meg a belső világunk, hogy miként látjuk a körülöttünk lévő dolgokat?

2013. 09. 06.
péntek
20:04

Velünk vannak

Koszorúk. Szerkesztő: Nagy Rita.
Páskándi Géza 80 éves lenne.

2013. 09. 05.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás. A szeretet a Bibliában. XIII/9. Tarjányi Zoltán morálteológus műsora

Épp ezt az adást nézed
2013. 09. 03.
kedd
20:04

Velünk vannak

Világ-egyház. A világban szétszóródott magyar közösségek lelkipásztori ellátásáról Cserháti Ferenc püspökkel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.

2013. 09. 02.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2013. 08. 30.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet.
"Eltiltva és elfelejtve." Néhány napja zárult a Tokaji Írótábor. Beszélgetés Ács Margit íróval.
Szerkesztő: Varga Zita

2013. 08. 29.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem. Zimányi Ágnes műsora

2013. 08. 28.
szerda
20:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi: Ambrus Lajos író, a Kortárs főszerkesztője. Aki kapja: Kósa Géza dendrológus, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetője. A riporter: Mezei Károly

2013. 08. 27.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből

2013. 08. 26.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva

2013. 08. 23.
péntek
20:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század. Huszár roham a Csíki-havasokban. Szakértő: Négyesi Lajos, hadszíntér-kutató. Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2013. 08. 22.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Múlt és jelen. Gondolatok, Csontváry:"Fohászkódó Üdvözítő" c.művéről. Dér Katalin műsora

2013. 08. 21.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg. Szerkesztő: Madocsai Bea
Magyar szobrász keresztútja, Karitászpont, AVE kurzus elváltaknak