2013. 10. 04. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád
1-3. A Zenei Kincsestár XVIII. századi európai körútján ma este Drezdába érkezünk. A város nem csupán a szász fejedelemség székhelye, de Európa egyik legrangosabb zenei központja is. Frigyes Ágost szász választófejedelem kifinomult ízlésének köszönhetően a legjelesebb muzsikusok lépnek az udvar szolgálatába. Ennek köszönhető, hogy a drezdai zenekar olyan hírnévre tesz szert, hogy Diderot a francia Enciklopédiában az ő példájukon szemlélteti a zenekar fogalmát. Utóbb, miután a választó Mannheimbe helyezi udvarát, ebből az együttesből fejlődik ki a nevezetes mannheimi zenekar, a „tábornokokból álló hadsereg”, ahogyan a kortársak nevezték. Drezda végül azzal a dicsőséggel is büszkélkedhet, hogy az első volt az európai városok sorában, amely még életében fölbecsülte Vivaldi géniuszát. Maga a választó, továbbá udvari karmestere, Johann David Heinichen, illetve koncertmestere, Johann Georg Pisendel is Velencébe látogatott, hogy megismerkedjenek „a vörös pap” concertóival. Rendeltek is azon frissiben egy kötetnyi Vivaldi-versenyművet, melyeket maga a komponista látott el a drezdai zenekarnak szóló ajánlással. Ezek közül halljuk most a g-moll hegedűversenyt Hans Gieseler szólójával. A Berlini Filharmonikusokat Hans von Benda vezényli.

4. Vivaldi g-moll drezdai koncertje után most egy helyi szerzemény, a már említett Pisendel koncertmester kíséret nélküli, fantáziaszerű hegedűszonátája. Helga Thoene játszik.

5-7. S hogy a drezdai látogatók nem csupán a Vivaldival kötött szerződést, de a velencei mester szellemét is magukkal hozták, arra bizonyság Hasse G-dúr fuvolaversenye, amelyet Karlheinz Zöller mutat be a Berlini Filharmonikusokkal, Hans von Benda vezényletével.

A műsor további adásai

2013. 10. 09.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 08.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 07.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Ezen a napon, 1936. október 7-én született Charles Dutoit karmester. Az évforduló tiszteletére Saint-Saens: h-moll hegedűversenyét hallgatjuk meg.

2013. 10. 06.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 10. 05.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

Épp ezt az adást nézed
2013. 10. 03.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 10. 02.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 01.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 09. 30.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1791.szeptember 30-án mutatták be Bécsben Mozart: Varázsfuvola című operáját. Az évforduló tiszteletére a mű legnépszerűbb részleteiből hangzik el összeállítás.

2013. 09. 29.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 09. 28.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 09. 27.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 09. 26.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 09. 25.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 09. 24.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád