2013. 10. 11. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád
1. Egy héttel ezelőtt Drezdába érkeztünk a Zenei Kincsestár XVIII. századi európai zenekörútján. A szász fejedelemség székhelye Frigyes Ágost választófejedelem alatt Európa egyik legrangosabb zenei központja lett. Drezdát nem csak a Vivalditól rendelt concertók, de hazai muzsikusai is az elsőrangú muzsika otthonává avatják. Köztük Sylvius Leopold Weissel, akit a szász választó római működését követően nyert meg udvara számára. Weiss a korszak legnagyobb lantvirtuózának számított, aki Bach barátságát is a magáénak vallhatta. 1717 és 1750 között Drezdában élt, kéziratai így a drezdai szász nemzeti könyvtárban maradtak fönn – egészen a második világháború pusztításáig… Weiss Lantfantázáját Eugen M. Dombois játssza.

2-4. A drezdai udvar zenei rangját dicséri, hogy komponistái közt tudhatta Johann Adolf Hassét, a korszak legjelentősebb operaszerzőjét. Hasse élete maga a barokk zenészregény. Orgonista családban született a Hamburg melletti Bergedorfban. Húszas évei elején már operakarmester, aki Nápolyba utazik, hogy Porpora és Scarlatti mellett képezze magát. Velencében már sikeres szerzőként tűnik fel, legnagyobb hódítása mégis egy Faustina Bordoni nevű énekesnő, akit feleségül is vesz. 1733-ban költöznek Drezdába, ahonnét Hasse fél Európát kiszolgálja nápolyi operával. Londonban megpróbálják belekeverni a Händel elleni áskálódásokba, de Hasse inkább visszatér Drezdába, ahonnét csupán velencei háza, no meg a müncheni, a párizsi és a berlini udvar meglátogatására távozik időnként. Nagy Frigyessel kamarazenét játszik, Bécsben pedig Marie Antoinette-ot okítja zenére. S ami nem utolsó szempont: elsőként látja be, hogy a gyermek Mozart minden korábbi mestert feledtet majd. Termékeny életének utolsó éveit Bécsben tölti. Sírja a velencei Szent Márk székesegyházban található. Most Arminio című operájából hallunk részleteket Marlies Siemeing és a Berlini Filharmonikusok előadásában, Wilhelm Brückner-Rüggeberg vezényletével.

5. A drezdai udvartól Johann David Heinichen Karácsony pastorale-jával búcsúzunk.

A műsor további adásai

2013. 10. 16.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 15.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 14.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
1871 október 14-én született Alexander von Zemlinsky bécsi karmester és zeneszerző. Az évforduló tiszteletére d-moll trióját hallgatjuk meg.

2013. 10. 13.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 10. 12.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

Épp ezt az adást nézed
2013. 10. 10.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 09.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 08.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 07.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Ezen a napon, 1936. október 7-én született Charles Dutoit karmester. Az évforduló tiszteletére Saint-Saens: h-moll hegedűversenyét hallgatjuk meg.

2013. 10. 06.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 10. 05.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 10. 04.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 03.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2013. 10. 02.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2013. 10. 01.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád