2013. 11. 18. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
Lezárult a Hit Éve az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében. Erdő Péter bíboros a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be hálaadó szentmisét az év kegyelmeiért. Az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben valamint a Budapesti Központi Szemináriumban tanuló másodéves papnövendékek pedig ünnepélyesen magukra öltötték a reverendát. Összeállításunkban Erdő Péter bíborost, az egyházmegye főpásztorát, Kuminetz Gézát, a Központi Papnevelő Intézet rektorát és Kovács Zsolt papnövendéket hallják.

A Szombathelyi egyházmegye és a Magyar Bencés Kongregáció számára évről évre nagy ünnep Szent Márton napja. Szent Márton a Szombathelyi egyházmegye területén született és a Magyar Bencés Kongregáció védőszentje. Az idei ünnepségekről Veres András szombathelyi püspököt és Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapátot hallják.

Árpád-házi Szent Erzsébet II. András magyar király lánya, akiről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idei körlevele azt írja, hogy „ünnepe figyelmeztet bennünket a felebaráti szeretet jótékonykodó példájának követésére”. Szent Erzsébetről Sz. Jónás Ilona történésszel beszélgetünk.

Szent Erzsébet emléknapjához kapcsolódik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Erzsébet rózsája-díj, amely az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényének hangsúlyozására és a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál. A jótékonysági műsorral egybekötött díjátadó est bevételét idén az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség által fenntartott „Csak Egyet” Szociális Segítő Központ javára ajánlották fel, amely elsősorban hajléktalanok ellátásával foglalkozik. A Központ vezetője Kunszabóné, Pataki Anna.

A műsor további adásai

2013. 11. 25.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája<br>szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 11. 22.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 21.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek. Szerkesztők: Dvorszky Hedvig, Jálics Kinga. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa. A műsor 2. felében Ferencz Éva énekes-előadóművész (képünkön) alakját idézi fel Jálics Kinga

2013. 11. 20.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések<br>szerkesztő: Sályi András<br>felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 19.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2013. 11. 15.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 14.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró. Szerkesztő: Szabó Csilla

2013. 11. 13.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 12.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 11.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes

2013. 11. 08.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 07.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái. Szerkesztő: Jálics Kinga
Születésnapi beszélgetés a 80 éves operatőr-rendezővel, Sára Sándorral

2013. 11. 06.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 11. 05.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2013. 11. 04.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája. Szerkesztő: Zimányi Ágnes