2014. 01. 11. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Hegedűs Endrével, Kovács Attila Zoltánnal, Marton Lászlóval (képünkön)
Január 18-án 19 órakor kezdődik a Benczúr Házban Padam… padam címmel Bardóczy Attila francia sanzonestje, Szabó Mónika zongorakíséretével. A Kolompos együttes ugyancsak otthonra lelt a Benczúr Házban. Az együttes 1988-ban alakult, autentikus népzenét játszanak. 1989-ben elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1990-től kezdve muzsikálnak gyerekeknek. Óvodákban, iskolákban, gyermektáncházakban ismertetik meg a kicsikkel a népzene, néptánc és a népszokások alapjait. Úgy vélik, minden 3-10 éves gyermeknek szüksége van arra, hogy – játékos formában, nem tanóra keretében – megismerkedjen hagyományainkkal. Január 26-án, vasárnap délelőtt fél 11-kor kezdődik a Kolompos együttes gyermekműsora Újévköszöntő csodaszarvaslegenda címmel a Benczúr Házban.

Interjút hallanak MARTON LÁSZLÓVAL, a Vígszínház főrendezőjével, egyben a Színművészeti Egyetem egyetemi tanárával, aki színháza és az egyetem koprodukciójában állította színpadra Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiáját a Pesti Színházban.
A Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében január 17-én Hegedűs Endre zongoraművész és Szabadi Vilmos hegedűművész ad közös zenekari estet, amelyen az Óbudai Danubia Zenekar működik közre Héja Domonkos vezényletével. A koncert első részében Beethoven D-dúr hegedűversenye, a második részben Beethoven c-moll zongoraversenye hangzik el. Múlt heti műsorunkban Szabadi Vilmossal, ezúttal HEGEDŰS ENDRÉVEL beszélgettünk.

KOVÁCS ATTILA ZOLTÁN, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője Gereben Ágnes Megtorlások a Szovjetunióban című közelmúltban megjelent könyvének bemutatóján nyilatkozott rádiónknak.

A műsor további adásai

2014. 02. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 02. 08.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyaink: Horváth László, Kathy-Horváth Lajos (képeinken) és Deseő Csaba

2014. 02. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Cseh Tamás és Bán János

2014. 01. 25.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Ókovács Szilveszter, Selmeczi György, Egri Péter, Juhász Anna

2014. 01. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2014. 01. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Szabadi Vilmossal, dr.Granasztói Györggyel, Agócs Gergellyel, Miklósa Erikával (képünkön)

2013. 12. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Szamosi Szabolcs, Kovács Géza, Majorosi Marianna, Csík János, Kubik Anna és Hirtling István (képünkön az Ivánka Csaba-díj átadón)

2013. 12. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2013. 12. 14.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok. Greguss Ferenc, Bátki Fazekas Zoltán (képünkön), Horváth Zoltán

2013. 12. 07.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Gőz László, Bubnó Tamás (a képen kórusával), Juhász Anna (fotóinkon)

2013. 11. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Sipos Mihállyal és Szederkényi Bellával.
Próbatermi vendégség Kocsis Zoltánnal (Fotó: NF-Kenéz László)

2013. 11. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2013. 11. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyaink: Ardai Ildikó, Hegedűs Endre, Lukács Miklós, Ivancsics Ilona (a képen társulata Jókai Annával)

2013. 11. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Bognár Zsolttal, Szalai Bélával, Ardai Ildikóval (a képen műveivel)

2013. 11. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló. Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Rácz Zoltán, Gyöngyösi Levente, Bogányi Tibor, Horváth Zsolt a Kogart Házban (Dobó László felv.), illetve a Szervátiusz Jenő Díj