2014. 01. 13. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
Immár hagyomány, hogy Becket Szent Tamás december 29-i ünnepéhez közeli időpontban Esztergomban konferencián emlékeznek a vértanú érsekre. Az esztergomi Tamás hegyi kápolna ökumenikus megemlékezésén, majd az azt követő konferencián részt vett és felszólalt Kiss-Rigó László püspök is.

Január 12-e Urunk megkeresztelkedésének ünnepe. Jézus működésének kezdetén felkereste Keresztelő Jánost, és megkeresztelkedett általa a Jordán folyóban. Amikor feljött a vízből, az Atya szózata hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam! Az ünnep lényegét Rózsa Huba biblikus tanár világítja meg.

Megkülönböztetés és okkultizmus címmel Gál Péter (KÉPÜNKÖN) teológia tanár többször is tartott már előadást, hogy felhívja a figyelmet az ezoterikus gyakorlatok, a jóslás, ingázás, szellemidézés, a new age és egyebek veszélyeire. A témáról beszélgetésünk második részét hallják (2/2).

A műsor további adásai

2014. 01. 20.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 01. 17.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 01. 16.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
1. rész: szerkesztő Dvorszky Hedvig. Interjú Tima Zoltánnal
2.rész: szerkesztő Jálics Kinga, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa. Interjú Hegedűs Endrével és Szabadi Vilmossal

2014. 01. 15.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2014. 01. 14.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

Épp ezt az adást nézed
2014. 01. 10.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

2014. 01. 09.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Szabó Csilla

2014. 01. 08.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 01. 07.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 01. 06.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 01. 03.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2014. 01. 02.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga, a zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Seregi László koreográfusra emlékezünk születésének 84.évfordulóján

2014. 01. 01.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2013. 12. 31.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sallai Éva.

2013. 12. 30.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes