Verdi 1847-ben, Firenzében bemutatott, majd Párizs számára, 1856-ben véglegesített operája, a Macbeth egyike annak a háromnak, amelyeket a komponista Shakespeare nyomán szerzett. Noha az előképek a korban divatos varázsoperák voltak, a két géniusz találkozása döbbenetes lélektani tanulmánnyá avatja a rémtörténetet. Miután Macbeth, felesége ösztönkélésére, gátlástalanul megszabadul vetélytársaitól a skót trón örökében, a végzet drámai módon bünteti. Macbethet a várában rendezett tivornyán a meggyilkolt Banquo szelleme kísérti meg. A hamarosan bemutatandó harmadik felvonás voltaképp egyetlen rémlátás, a gyilkos bűntudatának zseniális ábrázolása. Macbeth az éj sötétjében fölkeresi az erdő szellemeit, hogy bepillantást nyerjen a jövendőbe. A szellemek három jövendölése: óvakodjon a megölt király jobbkezétől, Macdufftól, óvakodjék a nem anya szülte gyermektől, és ha megindul a birnami erdő, küszöbön áll végzete. A jóslat szavaira megjelennek a megölt Banquo utódai: nyolc királyi nemzedék. Macbeth tébolyultan hadakozni kezd a látomásokkal. Így talál rá Lady Macbeth. Látván a férjén elhatalmasodó tébolyt, a lady elhatározza Macduff, valamint Banquo megmenekült fiának kézre kerítését és meggyilkolását. A felvonás elején, a boszorkányok kórusa után megszólaló balett a legjobb, amelyet Verdi e műfajban alkotott, akár drámai nyitányszimfóniának is nevezhetnénk. A milanói Scala 1952-ben rögzített, legendás előadásának főszereplői Maria Callas és Enzo Mascherini. A Milanói Scala Ének-és Zenekarát Victor de Sabata vezényli.
