Jegyzet

Jávor Béla: A választásról

Gyerekkoromban sosem értettem, (később már igen), miként veszett el 1945 után a szabadság, noha akkor még voltak szabad választások. A Kádár-rendszerben ugyanis ez volt talán a legfájóbb, hogy a diktatúra sosem dengedte a szabad választásokat, hiszen miért is engedte volna. Magyarországon nem voltak egymással versengő politikai pártok, s pártok nélkül nincs parlamenti választás. Választani ugyanis csak több alternatíva között lehet, az egypártrendszer kizárja azt. Ezért is hívtuk a négyévente előállt időszakot szavazásnak, mert nem választani, hanem csak szavazni lehetett a Hazafias Népfront nevű pártállami fedőszervezet által javasolt képviselőjelöltekre. Az alternatíva bennünk volt, elmegyünk-e szavazni az egyetlen jelöltre, vagy sem és ha elmentünk kihúzzuk-e a nevét a szavazólapon vagy megszavazzuk.

A helyzet irreális mivoltát szépen ábrázolja Örkény István:Választék c. egyperces novellája, amelyben a kedves vevő három férfikalapot próbál fel s érdeklődésére, mi a különbség a három között, az eladó bevallja „Semmi uram. Nekem nincs is három barna férfikalapom... Csak ez az egy.” Majd finom gúnnyal megkérdezi a vevőt: „Ha szabad kérdeznem, melyiket választja? Magam sem, tudom – feleli a vevő – talán a legelsőt. Azt hiszem, az a legelőnyösebb - feleli az eladó – bár a másik kettő sem lebecsülendő”.

A demokrácia alapja a szabad választás, amikor befolyásolásmentesen, szabad akaratomból, érett ésszel döntök, ki képviseljen a további négy évben az ország dolgaiban, a politikában. Itt aztán rögtön álljunk is meg és nézzük meg, mennyire szabad az akaratom és mennyire érett az ész, amely választ.

Évszázados harc következménye volt az általános, titkos és egyenlő választójog, hiszen a kezdeti demokráciákban (az ógörögben is), csak a népesség szűk rétege dönthetett a polisz dolgaiban. Ezek közé épp úgy nem tartoztak bele a nők, mint korábban a rabszolgák, később a nem nemesek, a zsellérek, a társadalmi élet páriái. Hosszú századok küzdelme vezetett el oda, hogy a választójog általános lett, minden nagykorú személyt megillett nemtől, társadalmi állástól, iskolai végzettségtől függetlenül. S persze mindenkinek a szavazata egyenlő, érdektelen, hogy érdekli-e a politika vagy sem, tudja-e, hogy miről is beszélnek a pártok vagy sem, megfontolt döntés eredménye vagy csak behúzza az x-et, mint a lottószelvényen. És persze a választás titkos, (hány évtizedig nem volt az), mert a titkosság adja a szabadságot.

Szabad tehát a választói akarat? Formálisan teljesen, informálisan dehogy, hiszen éppen most, a kampányban látjuk, halljuk, miként akarnak befolyásolni a pártok, miként hazudnak, csúsztatnak, rágalmaznak, folytatnak egyesek negatív kampányt, mások hamisítanak. Ahogy a gazdasági életben sem megengedett, hogy az egyik gyártó ne csak a sajátját reklámozza, hanem a konkurrensét ócsárolja, úgy kellene érvényesíteni ezt a politikai kampány során is. „Olyan szegény még nem vagyok, hogy ígérni nem tudnék!” - idézte apám sokszor ezt a mondást, s miközben betakarják az eget az óriásplakátok, politikai maffiavezérek, cipollai őrültek száguldoznak az országban és állítanak korábbi véleményükkel homlokegyenest ellenkezőt, ígérnek kolbászból kerítést. Ma már a hetedik parlamenti megmérettetésre azért kialakult az országlakosok védekező immunitása a pártvezérek bunkósága ellen, akik úgy viselkednek ilyenkor, mint a dürrögő fajdkakasok, felfújják a bögyüket, tollaikat feltűnő színekbe öltöztetik, forognak saját tengelyük körül és olyan hangokat hallatnak, amelyeket normális körülmények között szégyellnének megtenni. Mit is szeretne a fajdakakas? Hogy a tyúkok őt válasszák, mert ő akar lenni a tojásból kikelő kicsinyek apja.

És hol van az érett fővel történő választás, hiszen polgártársaink zöme nagyobb körültekintéssel vásárol mosógépet, kenyeret és választ ruhát, mintsem képviselőt. Felületes szlogenek, előnyös és előnytelen fényképek alapján dönt, választási programot nem is lát, vagy ha mégis, el sem olvassa. Miért is olvasná, bonyolult, hosszú és nem is érdekli, másrészt sokan közülük funkcionális analfabéták, akik olvasni tudnak, de hogy mit olvastak, már nem értik. Éppen ezt tudják a veresengő pártok is és éppen ezért adnak primitív, előfözött, gyorsan emészthető jelzéseket, ezért az átlagos embert már bosszantó sok primitív impulzus, ismétlés, szájbarágás. A politika leszállt a választók rétegeinek legalsó színvonalára, mert aki érett ésszel választ, azt nem kell meggyőzni, úgy is tudja, mit tegyen, csak az éretlent kell manipulálni.

Mégis, minden visszássága, minden bornírtsága, minden erőszakossága ellenére becsüljük meg a szabad választást, melytől negyven évig el voltunk tiltva, mert a legrosszabb szabad választás is jobb, mint a legjobb egypártrendszer. A násztáncnak vége lesz, a választás megtörténik, némely kakasok atyákká válnak, némelyeknek ez nem sikerül.

Így van ez jól, de hol az evolúció?