2014. 03. 01. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú a Csík Zenekarral (képünkön), Agócs Gergellyel és Farkas Józseffel
Március 8-ától ismét népzenei és néptánc tehetségkutató a Duna Televízió képernyőjén. A Fölszállott a páva előkészületeiről AGÓCS GERGELY népzenész, népzenekutatóval, a zsűri tagjával és FARKAS JÓZSEFFEL, a Hagyományok Háza Páva Irodájának vezetőjével beszélgettünk.
Tavaszköszöntő koncertet ad március 9-én Gödöllőn a CSÍK ZENEKAR. A velük készített interjú hangzik el műsorunkban, és persze muzsikájuk is felcsendül.
Üvegzöld – A zöld szín árnyalatait idézi meg a Pannon Filharmonikusok budapesti koncertsorozatának harmadik állomása március 7-én a Művészetek Palotájában. A sokszínű hárfa most „más” szerepben tűnik fel. Jazz és hárfa kettőse különös és szokatlan páros, de jól megférnek Terényi Ede „Jazz” hárfaversenyében. A hárfaversenyt Mozart és Schumann szimfóniája keretezi a Pannon Filharmonikusok Üvegzöld koncertjén. A hárfaversenyben az orosz származású Razvaljajeva Anasztázia, Junior Prima díjas hárfaművész működik közre. A zenekart Ola Rudner dirigálja.
A Fonó Budai Zeneházban március 1-én a Fonó Szalon záróeseményei zajlanak. 18 órától a magyar revival népzene és világzene lehetőségeiről beszélget Weyer Balázs, a World Music Charts Europe nemzetközi zsűrijének magyar tagja és Liber Endre zenész, a Hangvető Zenei Társulás tagja Horváth László Fonó igazgatóval és művészmenedzserrel. A moderátor Rosonczy-Kovács Mihály. Ezen az estén lesz a Lukács Miklós trió Cimbiózis című lemezének bemutatója is. 21 órától Néptáncosok Bálja, azaz a Néptáncantológia hivatalos táncháza, amelyen a FolkEmbassy muzsikál. Május 5-én a szokásos Fonó Szerda. Május 7-ét Tavaszindító nappá nyilvánították a Fonósok. 19 órától Jálics Gyula Az én panoptikumom című kiállításának megnyitója. 20 órától a Budapest Nufolk Revolution Akusztik Projekt ad koncertet. 21:30-kor kezdődik Ferenczi György és a Rackajam télzáró bulija. Március 8-án 20 órakor Erdélyi zenészek és írók Klubja, 20:30-tól pedig a Bazseva lemezbemutató koncertjére várják a közönséget a Sztregova utcába.

A műsor további adásai

2014. 04. 05.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Horváth László Fonó igazgatóval, a Csík Zenekarból Majorosi Mariannával (képeinken) és a Cimbalibandből Unger Balázzsal

2014. 03. 29.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő:Jálics Kinga

2014. 03. 22.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Karosi Júlia, Hegedűs Endre, Király Nyina, A. Szabó Magda (képünkön)

2014. 03. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 03. 08.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

A képen: Sajtótájékoztató az Erkel Színházban – Várkonyi Judit, Solymosi Tamás, Ókovács Szilveszter, Kiss János, Vincze Balázs, Pataki András

Épp ezt az adást nézed
2014. 02. 22.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Várnagy Andrea és Farkas Zsolt és Oltárkép a Szent Imre Kórház kápolnájában – Angyal Júlia festménye

2014. 02. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 02. 08.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyaink: Horváth László, Kathy-Horváth Lajos (képeinken) és Deseő Csaba

2014. 02. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Képeinken: Cseh Tamás és Bán János

2014. 01. 25.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Ókovács Szilveszter, Selmeczi György, Egri Péter, Juhász Anna

2014. 01. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2014. 01. 11.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Hegedűs Endrével, Kovács Attila Zoltánnal, Marton Lászlóval (képünkön)

2014. 01. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Szabadi Vilmossal, dr.Granasztói Györggyel, Agócs Gergellyel, Miklósa Erikával (képünkön)

2013. 12. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Szamosi Szabolcs, Kovács Géza, Majorosi Marianna, Csík János, Kubik Anna és Hirtling István (képünkön az Ivánka Csaba-díj átadón)

2013. 12. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit