Jegyzet

Nagypéntek


A szamárcsikóval kezdődött az a hét, a szamárcsikóval, amelyet a tanítványok a városhoz legközelebbi faluban oldottak el, mondván a csodálkozó gazdának: - Mert szüksége van rá az Úrnak. És lőn, ráült a Mester és lassan poroszkálva ment a csapat a városba, ahol a mellékutcákból egyre nőtt a tömeg, mire a belvárosba értek már mozdulni is alig lehetett. Pálmaágakat lengettek, ruháikat elé terítették az útra. – Hozsanna! – szakadt fel a kiáltás száz és száz hangon – hozsanna Dávid fiának!
Lám mégis érdemes volt, mégis megérte ez a három év, beért a sok munka. Példabeszédek sokasága, betegek meggyógyítása, kenyerek és halak megsokasítása, bélpoklosok megtísztítása, a halottak feltámasztása. Mégis győzött a hit, a bűnbánat és a bűnbocsánat. Sosem tűnt még közelebbnek az Isten országa. Ragyog a napfény, a héten Pészah ünnepe, az Emberfia előtt tiszteleg egész Jeruzsálem, miénk a teljes győzelem.

Az írástudók és a farizeusok hiába fogtak össze, mostanra már nincs hatalmuk, a nép, amelyet évtizedek óta szorongattak, az emberek, akiknek vállára lehetetlen terheket raktak, s maguk egy ujjnyit sem mozdítottak rajta, a nép már nem hisz többet nekik. Pedig mindent megtettek, hogy elnémítsák az Emberfiát, vádolták a szombat megszegésével, a császárnak járó állampolgári fegyelem megsértésével, hamis Istenséggel. Állították, hogy megsértette a zsidó vallást a parancsok megszegésével, a templom lerombolásának és három napon belüli felépítésének ígéretével. Őt a zsidó rabbit vádolták zsidóellenességgel, őt, aki egy i- betüt sem akart a törvényből eltörölni, de mit számít az igazság és kit ki nem kezd a rágalom. Szaladtak Rómához, vádolták, hogy a birodalom ellensége, akit el kell pusztítani.

S most, íme a győzelem, itt a fél város és itt van Izrael többsége, most még eddigi ellenségeiből is sokan itt vannak és kiáltják: - Éljen a Messiás!

És egész Izrael megelégedetten készül az ünnepre, a zsidók kivonulásának emlékére, langyos esti szél fúj az Olajfák hegyén, ahová esténként visszavonul a tanítványaival, akik magukat kihúzva sétálnak a napsütötte városban, fogadják az emberek jókívánságait. Jó sütkérezni a győzelem fényében, hiszen ők állnak legközelebb az Úrhoz. – Menjetek be a városba – mondja kettejüknek – találkoztok egy vízeskorsót vivő emberrel, menjetek be abba a házba, ahová ő megy, és ott készítsétek el az ünnepi vacsorát!

A két tanítvány a házigazdánál megveszi a húsvéti bárányt, egyikük kimegy a piacra a keserű füvekből készülő salátáért, oliváért, a másik elmegy a pékhez és megsütteti a kovásztalan kenyereket, s mire a Mester és a többi tanítvány estefelé megérkezik, terített asztal és kényelmes kerevetek fogadják őket. A két tanítvány bort is vett jókora korsóval, teletöltve a kupákat emelik poharaikat. Csillog a szemük, puszta kézzel törnek a bárányból, a közös tálból, zsíros kezükkel csippentve veszik szájukba a salátát, törik a kenyeret és ragyog a szemük, hiszen ez az az ünnep, amelyre régen vártak. Beesteledik, s amikor az Úr kezébe veszi a kenyeret, meggyújtják a gyertyákat, de nem értik, mit mond: - Ez az én testem, ez a kenyér, amelyet nektek adok, vegyétek és egyétek!

Vidáman, énekelve hagyják el a várost, nincs messze Getszemáné, ahol letelepednek a vén olajfák tövében, lassan bevackolják magukat, álom jön a szemükre, jótékony, boldogító álom, hisz övék a ma, övék a tegnap és övék most már a jövő. Mert végre egyszer véget ért a Gonosz hatalma, most már eljön az Isten országa, mert erősek vagyunk, mert mögöttünk az egész nép, mert győzött a hit, a mi hitünk. És jóízűen horkolnak.

A Mester méterekkel előrébb leborulva imádkozik, és arra gondol, mi lenne, ha tényleg így lehetne, ahogy ezek az egyszerű halászemberek hiszik. A főpap majd lemond, a farizeusok súlytalanná válnak, Izrael megszabadul a római rabságból és a Messiás uralma célba ér. Az emberek mind megbánják a bűneiket, az Atya mindenkinek megbocsát, a gonosz lelkek elhagyják az országot. És elmarad a megváltás, hisz minek az isteni áldozat, ha az emberek maguk megtermik a szép új világot. Nem lesz szenvedés és nem lesz feltámadás sem!

Egy vércsepp hull le homlokáról a megsárgult fűre. Mélysötét van, de nem lehet nem észrevenni, ahogy a messzeségből egyre jobban kibontakozik egy csapat fáklya pislákoló fénye. – Erre, erre! – kiáltja egy hang, és ez a hang ismerős. Péter alszik, Jakab alszik, János alszik.

Már péntek van.
Nagypéntek.