Jegyzet

Iszonyatos ingereknek van kitéve az ember, ha bekapcsolja a tévét vagy felmegy az internetre. Vannak benyomásaink, tapasztalataink arról, mi ömlik rá automatikusan mindannyiunkra, ha internetezünk, tévézünk, élünk a XX., XXI. század magasztos vívmányaival; gyakorlatilag a fejfájást is ordítva reklámozzák, hogy a fájdalomcsillapítót el tudják adni nekünk.

Vannak azonban számunkra kedves dolgok, amelyek természetüknél fogva nem jelennek meg ilyen harsányan a rádióban, televízióban, mégis terjesztésük során ezekkel az ingerekkel „kell” felvenniük a versenyt, amik valóságosan érik az embert. Persze nem várható el, hogy egy lélegzetelállító autóreklám vagy egy jól összerakott kvízműsor kevésbé érdekelje az egész napi, heti robotban megfáradt tévénézőt, mint a szentmise-közvetítés, de talán épp e médiasüvöltés hatására a keresztény értékek őrzői is lassan, de biztosan „ébredeznek”. Tágabb értelemben vett értékvilágunk kezd beköltözni a XXI. század csarnokába, vonzó ruhába öltözik, elegáns bútorokba huppan. A hírközlő eszközök, a tévé, a rádió munkatársai, illetve internetes felületek „felhasználói” közül egyre többen érzik fontosnak, hogy ha már a kereskedelmi szempont és a – bocsánat a kifejezésért – „nyomulás” ilyen élénk, a versenyt fel kell venni, különben lemaradunk, és marad a sebek nyalogatása.

Régebben kevesek számára volt evidens, hogy Böjte Csaba testvér a XXI. század nagy példaképe lehet, ma már sztárként kezelik mindenhol, amit ő – szintén példásan – a legnagyobb szerénységgel kezel. Ma már a versenybe szálló hírcsatornák által arról is sokkal többen tudnak, hogy Pál Feri mikor és hol hallható, keddi előadásaira pedig szinte lehetetlen helyet foglalni az ismertség és népszerűség miatt. A legegyértelműbb külföldi példánk Ferenc pápa, akinek népszerűségét meglovagolva ma már bulvárlapok produkálnak jobb eladást és a legkülönfélébb internetes portálok generálnak tábort maguknak – a kattintásnak nincs „szaga”. És én azt mondom, ne irigyeljük senkitől Ferenc pápát, ő sem félti magát, a Rióból hazafelé tartó repülőn is bárki bármilyen kérdéssel úgyszólván „bekóstolhatta” őt, ami – higgyük el – vonzó arculatot kölcsönöz az egyháznak.

És mindannyiunk „közös főnökét”, Jézus Krisztust is közelebb hozza az újságolvasókhoz: őt Ferenc pápa bátorító, az internettengerbe is merészen fejest ugró megjelenése olyan módon tud úgymond „reklámozni”, hogy az nyíltan vállalható olyanok számára is, akik saját gyarlóságaik miatt méltatlannak gondolták magukat a Jézus melletti kiállásra.

Jézus Krisztus – a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kezdeményezésére – idén virágvasárnap saját maga mellett „állt ki”, szamárháton vonult be Budapest belvárosába. A fent említettek fényében nem elszigetelt akció volt ez, Böjte Csaba, Pál Feri, Ferenc pápa és a „többiek” korábban remélhetőleg egyre kevésbé ciki nyíltan kereszténynek lenni.

Ahogy a borzas küllemű Timon Bence Jézust megszemélyesítve végigandalgott a Váci utcán és Jézus szavait idézte egy-egy megállása alkalmával, mégis kérdőjelek támadtak bennem. Korábban ilyen nyíltan és nyomulós módon csak szektások beszéltek forgalmas tereken Jézusról, ennek az emléke pedig, ismerve az ő szándékaikat, némi bizonytalansággal töltött el: nem fogják majd sokan kiröhögni ezt az akciót? Nem veszi majd a jelenetsort az utca embere ugyanígy kellemetlen, távolságtartásra okot adó szektás fellépésnek?

Amint ezeken morfondíroztam, beugrott, hogy a közvéleményben Jézus jeruzsálemi bevonulása bizonyára ugyanígy nem volt „100 százalékos támogatottságú”. De ha az autós vállalatnak joga van ahhoz, hogy a fülünkbe suttogja, már csak az általa kínált fémkupac hiányzik a boldogságunkhoz, akkor a keresztényeknek nemde ugyanígy joguk van ahhoz, hogy az általuk fontosnak tartott értékeket nyomatékosítsák?! Timon Bencét is válogatták ki már tévés műsorok epizodistájának, de azokból végül nem kért, az első ilyen széleskörűen elterjedt „szereplése” volt a szamárháton vonuló Jézusé. És mint mondja: inkább ezzel azonosítsák őt később, mint bárki és bármi mással.

A világ a közeljövőben nem fog úgy megváltozni, hogy egy szentmise a legnézettebb tévéműsor vagy a legkattintósabb anyag legyen a világ hírportáljain. Ettől viszont még nem kell lemondanunk arról a missziós lehetőségről, amit a kor eszközei kínálnak számunkra. A két pápa vasárnapi szentté avatása előtt beindult a MennybeMenő Facebook-oldal (3 hét alatt ezer kedvelője lett), nemrég nyilvánosság elé lépett az okostelefonos miserend-alkalmazás, és ezek jelentőségét bizony nem szabad lebecsülni. Ha csak egy bárány a nyájnál marad amiatt, hogy mi jól éltünk a missziózás XXI. századi lehetőségével, már nem herdáltuk el, és nem is ástuk földbe a talentumokat, amiket kaptunk.

Bucsy Levente