2014. 06. 05. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1. Interjú Cserép László főosztályvezetővel
2. Emlékezés Nagy Gáspárra (képünkön) – Kőrösiné dr. Merkl Hildával és Lázár Csabával
1. rész:
A Balaton klasszikus hagyományú kulturális "fővárosa" Balatonfüred. 2014-es programjaikról, a Vaszary Villa nemzetközi rangú kiállításairól, a Hamvas Béla- konferenciáról megjelenő könyvről, a Tempevölgy folyóirat új számáról és még számos kiemelkedő nyári eseményről beszélgettünk a kulturális és sporteseményeket fáradhatatlanul szervező Cserép László főosztályvezetővel.

2. rész:
Május elején születésének 65. évfordulóján megidézték Nagy Gáspár alakját a nevét viselő Kulturális Központban Vasváron, valamint a Nagy Gáspár Emlékházban Bérbaltaváron is. Halálának idén ugyan nem volt kerek évfordulója, mégis összejöttek emlékezni rá január elején számosan a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban Budakeszin, ahol évtizedek óta élt családjával. Idén Pünkösdkor lesz éppen tíz esztendős a Magyar Katolikus Rádió, ahol Nagy Gáspár, a Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró, szerkesztő a kezdetektől haláláig a kulturális szerkesztőség vezetőjeként tevékenykedett. Természetes, hogy itt is felidéztük alakját egy stúdióbeszélgetésen, amelyen részt vett Kőrösiné dr. Merkl Hilda, a Prohászka Katolikus Gimnázium nyugalmazott igazgatója és Lázár Csaba, a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója.
Abban megegyeztünk, hogy korszakos költői nagysága mellett azonos minőségben lehet csak emlegetni emberi értékeit, karizmatikus személyiségét.

A műsor további adásai

2014. 06. 12.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora

2014. 06. 11.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sályi András.

2014. 06. 10.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 06. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2014. 06. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 06. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Mi történt a világban? Külpolitikai összefoglaló. Szerkesztő: Vörös Szabolcs.

2014. 06. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 05. 30.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 29.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Szabó Csilla

2014. 05. 28.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő: Sályi András.

2014. 05. 27.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 26.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 05. 23.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 05. 22.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Interjú Margitai Ágival (képünkön)