2014. 06. 06. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

szerkesztő: Marton Árpád
Régizenei felfedezőutunk mai állomása ritkán látogatott területe a zenekultúrának. Mégsem érezzük majd idegenül magunkat: a csehek legjelentősebb barokk mestere, Jan Dismas Zelenka nápolyi mesterek művein nevelkedett, az olasz barokkot plántálta működésének északi színhelyeire. Zelenka 1679-bem született Lounovicében. Feltehetőleg a jezsuiták prágai kollégiumában nevelkedett, majd egy gróf szolgálatába szegődött. Nagybőgősnek került Drezdába, ahol élete végéig, 1745-ig szolgálta a zeneéletet egyházzenészként: karmesterként és zeneszerzőként. 1716-ban tanulmányutat tett Velencében, Lotti műhelyében. Noha életművének jelentékeny hányadát templomi muzsikák – rekviemek, misék, responzóriumok és oratóriumok – teszik ki, most következő, a-moll simfonia concertantéja méltán vetekedhet bármely jeles itáliai mester remekével. A pazar tónusokról kettős oboaszóló, fagott- és hegedűszóló, brácsa és cselló szólószakaszok gondoskodnak. A Freiburgi Barokk Zenekar élén Gottfried von der Goltz.

A műsor további adásai

2014. 06. 11.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 06. 10.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 06. 09.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Robert Schumann: a-moll gordonkaverseny

2014. 06. 08.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 06. 07.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

Épp ezt az adást nézed
2014. 06. 05.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 06. 04.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 06. 03.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 06. 02.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
A Hungaroton újdonságaiból - a 2014. június elsején lezajlott Orgonapont Fesztivál eseményeihez kapcsolódva. Teleki Miklós legújabb Bach felvételeiből.

2014. 06. 01.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 05. 31.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 05. 30.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 05. 29.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 05. 28.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 05. 27.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád