2014. 07. 18. 23:30 28 perc zenei műsorok

Zenei kincsestár

szerkesztő: Marton Árpád
Fény, kellem, puhaság és kifinomultság. A Zenei Kincsestárban Claudio Scimone együttese, a Velencei Szólisták játszanak Tomaso Albinoni hegedűversenyeiből. Amikor a híres amszterdami zeneműkiadó, Le Céne 1735-ben megjelentette a velencei mester opus 10-es sorozatát, 35 esztendővel formabontó első ciklusát követően, Albinoni muzsikája már sokkal kisebb érdeklődést keltett. Vivaldi, aki sokat köszönhetett a szólóverseny atyjának, elhomályosította példaképét, majd mindketten háttérbe szorultak az újítók mellett. Albinoni 10-es opusa, amelyet V. Fülöp spanyol király egyik magas rangú generálisának dedikált, elfeledetten hevert egy svéd kastély könyvtárában egészen 1968-as fölfedezéséig. A g-moll, a C-dúr és az F-dúr versenymű következik.

A műsor további adásai

2014. 07. 23.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 22.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 21.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Összeállítás Pikéthy Tibor orgonaműveiből, a szerző 1972. július 21-én bekövetkezett halála évfordulójának tiszteletére.

2014. 07. 20.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 07. 19.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

Épp ezt az adást nézed
2014. 07. 17.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 16.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 15.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 14.
hétfő
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Luigi Boccherini: C-dúr quuintett No. 9.

2014. 07. 13.
vasárnap
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 07. 12.
szombat
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 07. 11.
péntek
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 10.
csütörtök
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Szakács Emese

2014. 07. 09.
szerda
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád

2014. 07. 08.
kedd
23:30

Zenei kincsestár

Szerkesztő: Marton Árpád