Zenei kincsestár

1-6. A Zenei Kincsestárban ma a francia komolyzene fenegyerekének, Erik Satie-nak szerzeményeiből idézünk. Az 1866 és 1925 között élt művész bízvást lehetne az előző századelő megtestesült jelképe. Gyermekként szülővárosa, Honfleur templomi orgonistájaként szívta magába a templomi zene, különösen a gregorián stílusát. A párizsi Conservatoire rendjét azonban nem sokáig bírta: tehetségénél is nagyobb lustasága miatt egy esztendő elteltével elbocsátották a növendékek közül. Satie a Montmartre-on lelt menedékre, és a párizsi bohémek fészkéből küldözgette ironikus és megvető üzeneteit a polgári világnak. Írt bárzenét, pantomimet, színpadi rítust és kuplékat, és miután negyvenéves fejjel ismét belevetette magát az egyházzene tanulmányozásába, immár az ellenpont tudományával felvértezve mutatott fityiszt a zenei komolykodásnak – egyebek mellett Debussy és Dukas munkásságának. Metsző gúny és könnyed irónia, fölény és fölényeskedés keveredik stílusában, míg egymást követik a barokk szvitformák, a kortárs tonális újítások és macskakövekről fölszedett, olcsó melódiák. Ennek az eklektikus, jellemzően századfordulós életérzésnek lényegi üzenete talán abban áll: a komolyzene tükrét mutatja egy banalitással fenyegető világnak. Fölfedezését nem érte meg: balettzenéit csak halála után állította színpadra Gyagilev társulata Balanchine koreográfiájával, André Derain díszletei között. Satie, a zene forradalmár bohémja nélkülözések közepette fejezte be életét. Műveit Michel Legrand játssza.