A Zenei Kincsestárban az európai többszólamúság forrásaihoz, Rómába látogatunk. 1555-ben került ki a Dorico család nyomdájából Giovanni Pierluigi da Palestrina madrigáljainak Első Könyve. Az 1555-ös esztendő bővelkedett fordulatokban a pápai udvarban. Palestrinát ez év januárjában III. Gyula pápa tette meg a Sixtusi kápolna karnagyává. Ám az egyházfő hamarosan elhalálozott. Utóda, Marcell pápa rövid uralkodását már júliusban IV. Pál trónra lépése követte. Csakhogy a szigorú új egyházfő első intézkedései közt szerepelt a pápai kápolna megtisztítása a nős énekesektől. Palestrina fényes megbízatása így viharos gyorsasággal véget ért. Zenei tekintélye azonban megszerezte számára több bankár és jómódú bíboros támogatását. Még zenei fordulatra sem kényszerült. Mint Alfred Einstein kimutatta, a pápa által elhallgattatott többszólamú egyházi ének nemigen különbözött a szerenádok hangvételétől. Így láthatott rövid időn belül napvilágot a díszes kiadású kötet, amelyet a következő években több új kiadás követett, hol négy- hol hatszólamú változatban hozva a kor divatos verseire szerzett, néhol románcokra, néhol olasz tánclejtésre utaló, kellemdús madrigálokat. A Concerto Italiano élén Rinaldo Alessandrini.
