A Zenei Kincsestárban a XVII-XVIII. század magyar tánczenéiből játszik a Mandel Kvartett. Az ország szétszaggatottsága, a török dúlás hatása mutatkozik meg abban, hogy míg Nyugat-Európa a barokk kifinomult zeneműveit és szvitformává stilizált tánczenéit hallgatja, nálunk még jócskán él a reneszánsz udvarok öröksége, amely a közrendűek és a nép tánczenével keveredik. Kevés fennmaradt táncunk forrásai az északi és nyugati, tehát a királyság területén virágzó patríciusvárosok, amelyeknek magisztrátusa megengedhette magánk, hogy városi muzsikusokat tartson fenn. A jellegzetes, ütemhangsúlyos verselésünkhöz illeszkedő tánczenék tabulatúrás feljegyzésekben szálltak az utókorra, valamint megtermékenyítőleg hatottak a műzene későbbi fejlődésére. Az ungarescha és a hajdútánc így él tovább a verbunkosban. Az 1671-ben lezárt Kájoni-kódex, az 1689-ből való, Stark-féle soproni virginálkönyv, a korabeli Vietórisz-kódex és a Lőcsei tabulatúrás könyv mellett német, németalföldi és itáliai lantkönyvek vagy orgonára szánt gyűjtemények is megőrizték a magyarok jellegzetes táncmuzsikáit.
