Jegyzet

Bucsy Levente: Virtuózok

Ha valaki nagyszabású, zsír új ötlet megvalósításába kezd, kockáztat. Ha ennek pénzügyi vetülete is van, akkor – talán nem kell magyarázni – nemcsak saját megítélését viszi a vásárra, hanem konkrét anyagiakat is áldoz a bizonytalanba, aztán lesz, ami lesz.

A hazai zenés tehetségkutató műsorok mezőnyében feltűnt egy innovatív szereplő, a köztévén most hajrájába érő Virtuózok. A műsor egy fontos dologban eltér az eddig ismert, Megafaktor típusú show-któl, amik nem hordoznak túl nagy kockázatot magukban, a nyugati tévéző plebsz előtt alaposan kipróbált brandeket paníroznak át, az előre viszonylag jól kiszámítható hasznot pedig már be is lehetett írni a mérlegkönyvbe – tehetségek mindig vannak, ha pedig nincs elég érdekesség, akkor izzítjuk a bulvárlapokat, és máris címlapon, hogy „Puki tegnap majdnem örökbe fogadott egy talált kiskutyát”.

A köztévé viszont eléggé meglepőt húzott az év derekán elindult komolyzenei tehetségkutatójával, korábban ilyenre ugyanis sem itthon, sem külföldön nemigen vállalkoztak televíziók – és ugye azért mintha a köztévé nem is arra volna való, hogy kísérleti terepe legyen bárminek is, sokkal inkább az átláthatóság, a tervezettség, a kiszámíthatóság és a pontosság otthona kell, hogy legyen. És merész-e vagy sem, az évek során gyakorlatilag módszeresen tüntették el a rangos, egész estés komolyzenei programokat az egyes csatorna kínálatából, szóval vakmerőség a köbön.

A kísérleti show megalkotóinak társasága egyébként – pikáns helyzet – mutat is átfedést más kereskedelmi tévés „Ki mit tud?”-okéval, de megmondom őszintén, nekem mindegy, hogy ki állítja elő, ha a végén mégis lesz eredmény, és nem is akármilyen. Mert mi történt?

Jöttek sorban egymás után a megdöbbentő, lenyűgöző, lebilincselő, szívbemarkoló, tündéri figurák és produkciók, belőlük pedig egy csapásra a metró, a busz, a munkahely, a pékség vagy a családi reggelizőasztal legkevésbé sem szégyellni való beszédtémája lett. Mindenkinek kedvencei lettek a tehetségkutatón versengő 3 korosztályból, és egyáltalán nem érdemtelenül: kis matricái ők a szorgalomnak, a tehetségnek, a kitartásnak, a munkaalázatnak, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy példásságuk miatt mindannyian külön-külön mutogathatóak, nem kell hozzájuk sem talált kiskutya, sem szilikon mell vagy egy más értékvilág szerint akár menőnek is tekinthető deviancia.

Az én kedvenceim a virtuózok közül amúgy, ha már így belejöttem, a zongoristák: Gyöngyösi Ivett, Boros Misi, Szűts Apor és Rigó Ronald. A 21 éves, Junior Prima-díjas hölgy maga egy antropológiai csoda, Misi minden felsős iskolás példaképe lehet pokoli lemondásokkal járó, mégis örömteli muzsikálást létrehozó munkája miatt – biztos nem könnyű egy ezer felé cincált, 11 éves kölyöknek –, Apor érett karmesterként egy szimfonikus zenekar minden hangszerét megszólaltatja az elefántcsontokon, Ronald pedig a friss diplomás magyar zongorista tudását villantja meg. Egyik testvérem még arra is felhívta a figyelmemet, hogy végre ebben a műsorban a zsűri is értékes gondolatokat közvetít és lelkesítő, nem olyan bagázs, amire rá sem lehet nézni, nem hogy még meg is fogadni a tanácsát – megjegyezném, az egyik zsűritag, Kesselyák Gergely anno épp a köztévén sugárzott karmesterversenyen bukkant fel.

A történet tehát minden ízében pozitív, ellentmond azok számára minden negatív sztereotípiának, akik az 500 forintos dizájner drog, az akciós sör és a zugcigi háromszögében helyezik el az új évezred generációját. Még talán jó is, hogy a tévé nem „mert ujjat húzni” a megafaktorokkal abban, hogy a Virtuózokat beteszik a szombati programba, mert így azokat, akik csak az egyik hétvégi estéjüket tévéznék át, komoly érvekkel csalogatják át péntekre úgy, hogy a lehetőség nyitott arra, hogy saját pozitív tapasztalatuk alapján váltsanak.

Babusgassuk, szeressük, keressük, kattintsuk és majd a koncerttermekben is látogassuk kedvenceinket, ők egészen máshogyan sztárok, mint sok-sok szombati. Főleg, ha így idézik meg nekem gyerekkorom Chopinjét vagy mindannyiunk nagy-nagy büszkeségét, a XIX. század hatalmas, magyar születésű világsztárját, Liszt Ferencet.

Akik ezt a tévénél kitalálták és felvállalták, azoknak jár a szobrocska.