2014. 12. 15. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
Megkezdődött a megszentelt élet éve. Erről Bíró László püspököt és Csóka János pálos tartományfőnököt hallják.

Szent Piroska évének nyilvánította az idei esztendőt Kalota József protopresbiter, érseki vikárius, a konstantinápolyi pátriarchátus magyarországi exarchátusának vezetője. Árpád-házi Piroska Szent László királyunk gyermeke volt, aki II. (Komnénosz) János bizánci császár feleségeként Konstantinápolyban, 1134-ben halt meg. Ő a konstantinápolyi Mindenható Megváltó Krisztus (Pantokrátor) templom, monostor és a hozzá tartozó karitatív kórház alapítója, építtetője. Az görög ortodox egyház is szentként tiszteli.

Hal a Bibliában. Írásunkat Lázár Csaba olvassa fel.

Latin-amerikai zarándokok ezrei vettek részt december 12-én, a Szent Péter bazilikában azon az ünnepi szentmisén, amelyet Ferenc pápa mutatott be a Guadalupei Boldogságos Szent Szűz ünnepén. A szentmisén felhangzott az ötven évvel ezelőtt komponált Kreol mise. Szerzője az argentin Ariel Ramírez. „Fordítsuk szívünket Miasszonyunkhoz – mondta a szentmisén Ferenc pápa.

A műsor további adásai

2014. 12. 22.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 12. 19.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 18.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1.Beszélgetés Bráda Tibor festőművésszel
2.Interjú Cseke Péter színigazgatóval
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2014. 12. 17.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 16.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2014. 12. 12.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2014. 12. 11.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2014. 12. 10.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 09.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 08.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2014. 12. 05.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 04.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Margitai Ágira emlékezünk

2014. 12. 03.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2014. 12. 02.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2014. 12. 01.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes