2015. 03. 12. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1. Március 15-re egykor Hoppál Mihály néprajzkutatónál emlékeztek
2. Interjú Vigh Andrea hárfaművésszel, a Zeneakadémia rektorával
A Március 15.-e Emlékérem 1981-es alapításáról és a Hoppál Mihály néprajzkutató akadémikus lakásán tartott baráti ünnepségek történetéről beszélgettünk megidézve a hiteles múltat, s idézve a 2012-ben megjelent könyvükből. /DH/

Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész 1996 óta tanít a Zeneakadémián, 2013 novemberétől a Zeneakadémia rektora. Tíz szólólemeze jelent meg, többségében a német Capriccio Kiadó gondozásában. 1993-tól 1996-ig közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek. Pódiumra lépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Solti György által vezetett európai turnén, a Bartók-évforduló alkalmából rendezett hangversenyeken (New York – Carnegie Hall). 1994-ben a ZDF „Die Beste" című műsorába kapott meghívást „Hárfaversenyek” című lemeze jóvoltából. 1993 óta évente tartott szólóestet a Zeneakadémián. 1997-ben Kocsis Zoltán dirigálásával, a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretével adott hangversenyt, 2003-ban zenekari szólóestje volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. 2005-ben a Téli Ünnepi Esteken Tokody Ilonával, majd Marton Évával adott koncertet. Számos tévéfelvétel örökítette meg játékát. 2006-ban DVD felvételt készített (Hungaroton) Mozart fuvola-hárfaversenyéből Drahos Béla fuvolaművésszel és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. A walesi, az arles-i, a belgrádi, a gödöllői, a szegedi nemzetközi hárfaverseny zsűrijének tagja. 2010-ben japán turnén vett részt Onczay Csaba gordonkaművésszel. 2012-ben Brüsszelben adott szólóestet és mesterkurzust tartott a Brüsszeli Zeneakadémián. 2014-ben Japánban, Szapporóban, a Kitara Hallban tartott szóló hárfakoncertet. A Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója (1999) és művészeti vezetője. Vigh Andrea 2002-ben habilitált, 2009-ben „Doctor of Liberal Arts” tudományos fokozatot szerzett „summa cum laude” minősítéssel.
Március 18-án a Zeneakadémia Nagytermében a Manchester Camerata kíséretével Elgar Sóhajok című művét adja elő, majd Kaposváron március 28-án és Miskolcon április 9-én Drahos Béla fuvolaművésszel Mozart fuvola-hárfaversenyét szólaltatják meg. Utóbbi koncerten Debussy Két tánca is elhangzik a művésznő előadásában. Közben március végén lemezfelvételt készít Balassa Sándor hárfaversenyéből, mely februárban hangzott el a Zeneakadémián a szerző 80. születésnapja alkalmából. /JK/

A műsor további adásai

2015. 03. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Sediánszky János műsora.

2015. 03. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András.
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2015. 03. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 03. 16.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 03. 13.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2015. 03. 11.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. Szerkesztő Sályi András.

2015. 03. 10.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 03. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 03. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 03. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna és Gőbel Ágoston; zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2015. 03. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő Sályi András.
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2015. 03. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 03. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 02. 27.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 26.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Beszélgetés Szomjas György rendezővel HB – Hosszú búcsú Halmos Bélától című filmjéről