1-4. A Zenei Kincsestárban a nyolcvanadik születésnapját ünneplő, észt származású zeneszerző, Arvo Pärt életművének két korai szerzeménye szólal meg ma este az Észt Nemzeti Szimfonikus Zenekar és az Ellerhein Leánykar előadásában, Paarvo Järvi vezényletével. Pärt meghatározó élményei, a szovjet megszállás és a modern ember értelemkeresése sajátos módon erősítik föl egymást fiatalkori, avantgárd kísérleteiben. Ezekben a hatalom által gyanakvással fogadott szerzeményekben egyszerre van jelen a technikai kultúra dekadens életérzése és a kiút elkeseredett keresése. Pärt, aki kísérletező korszakát követően a vallási zenében lel rá a válaszra, korai, a kaotikus világgal szembesítő műveiben is mindig a humánumnak, a reménynek juttatja a végső szót. Ma elhangzó két szerzeményét közös nevezőre hozza, hogy mindkettő a gyermeki ártatlanságot teszi meg az emberi faj jövőjének zálogául. Az első mű, A mi kertünk egy észt gyermekköltő, Eno Raud versére íródott, és groteszk görbe tükröt állít a szovjet úttörődalok optimizmusának. „Mondjunk köszönetet bölcs kertészünknek” – szól az egyik refrénje, félreérthetetlen áthallásokkal, miközben disszonáns akkordok jelzik a rendszer fonákságát.
3. Pärt 2. szimfóniája ugyancsak a kiút keresése egy diabolikus világ forgatagában. „Megmentheti-e a világot az ártatlanság?” – értelmezi David Nice a mű démonikus léptekkel dübörgő utolsó tételének zárlatát, amelyben „a gyermekség törékeny hangja egyedül marad az elsötétülő színen.”
