Jegyzet

Célkeresztben a házasság

Az utóbbi időben egyre több szó esik a nyugati, keresztény gyökereiről és értékeiről megfeledkezni hajlamos világban arról, hogy a házasság, mint a család és vele a társadalmi létezés alapintézménye válságban van, és előbb-utóbb a múltból öröklött formájában talán el is tűnik a jogaira és szabadságára oly büszke modern ember életéből. A válság tünetei nagyon is látványosak: az egész nyugati világban statisztikák támasztják alá a házasulási kedv csökkenését, a házasság alternatív módjainak, a különféle élettársi kapcsolatoknak vagy alkalmi együttéléseknek, a szingli életforma felértékelődésének tényét. Jól látható a számokból, hogy az utódok egyre nagyobb arányban nem a házasság hagyományos, intézményes, egyházi, szentségi vagy akár polgárilag megkötött keretei között látnak napvilágot, a válás és a partnercsere széles körben természetesnek elfogadott rutinná válik. A jelenség okai között nem nehéz felismerni a ma emberébe módszeresen sulykolt szabadságféltés, a döntéstől, a felelősségvállalástól és elköteleződéstől való irtózás motívumait, az élet hagyományos kereteivel való szakítás késztetését. Naív dolog volna azonban csupán erre vezetni vissza azt a tényt, hogy a házasság válságban van és támadások kereszttüzében áll. Férfi és nő kölcsönös szereteten és önátadáson alapuló, kizárólagos és végleges életközösséget ígérő kapcsolatának lejáratása vagy intézményes formáinak viszonylagossá tétele annak a keresztény kultúránkban hagyományozott értékrendnek a lebontására irányul, amely csakúgy, mint a hit, a szeretet, a családi összetartozás vagy a közösségi szolidaritás, útjában áll annak a törekvésnek, amely az embereket magányos, önző, könnyen kezelhető, hitevesztett egyedekké kívánja formálni. Ám a házasság eszménye elleni aknamunkának van ma egy ezzel ellentétes, ám végső soron ugyanazt a célt szolgáló formája is. Miközben a korlátlan személyes szabadság prófétái a házasság hagyományos formája, erkölcsi-emberi értéke ellen ágálnak, és azt az egyént korlátok közé szorító béklyónak minősítik, házasság hoz való jogot követelnek azok számára, akiket a biológiai adottságok, a természetes erkölcsi érzék és az azt kifejező vallási hagyomány kizár az emberi kapcsolatoknak ebből a formájából. Milyen érdekes, hogy azok, akik az egyik oldalon, egy férfi és egy nő a vallási hagyomány által megszentelt életközösségét avultnak, a személyes szabadság és önrendelkezés korlátozásának mondják, a másik oldalon házasságkötéshez való jogot követelnek egynemű pároknak. Véleményüket némi iróniával úgy is jellemezhetnénk, hogy a házasság rossz akkor, ha egy férfi és egy nő közötti életközösséget törvényesít vagy szentel meg, de jó, ha a felek egyneműek, a házasság melegházasság, amit így egyenlővé lehet tenni a párkapcsolat hagyományos, és mondjuk ki bátran, hogy egyedül természetes formájával. Az ilyen árulkodó következetlenség is azt igazolja, hogy a házasság intézménye elleni mai támadások fő célja az emberi élet alapértékeinek megkérdőjelezése, viszonylagossá, lényegtelenné, tetszőlegesen elfogadhatóvá tételének szándéka, és egy olyan - gyakran már ösztönös, reflex-szerű gondolkodásnak a része, amely nem ismeri az igazság és a hamisság, a jó és a rossz, az értékes és az értéktelen közötti különbségtételt, vagy annak meghatározását önmagának és önmaga múló szeszélyének, pillanatnyi érdekének szolgálatába akarja állítani. Ilyen körülmények között, a házasságot érő támadások kereszttüzében igen nagy a vallási közösség, az egyház, de az egyes keresztény felelőssége is. A házasság leértékelésével és lesajnálásával szembeszállva folyamatosan képviselnie kell azt a hitéből és küldetéséből fakadó véleményét, hogy lehetnek ugyan rossz házasságok és harmónikus élettársi kapcsolatok vagy derűs szingli-lét, de a Teremtő által rendelt, nem évülő végső cél és érték mégis annak a házassági kötelékben testet öltő, a család alapját jelentő szerelemnek a felelősen vállalt szabadsága, amelyben a kölcsönös és teljes önátadás nyitottságával egy emberpár egymással és egymásban kísérli meg élete soha el nem múló értelmévé tenni a hűséges szeretet és az utódvállalás csodáját. A hívő embernek arra kell törekednie, hogy a párkapcsolat világában a hűségre, a kölcsönösségre és kizárólagosságra, a feltételek nélküli szeretetre törekedve példát mutasson és értéket őrizzen, de megértő szeretettel forduljon azok felé, akik megszenvedik a házasság válságát vagy annak hiányát. A házasság fogalmának eltorzítását, tartalmának jogosulatlan kiterjesztését sürgető követelésekre, a párkapcsolatnak szexuális szabadságra és szabadosságra vagy a homoszexuális vonzalmak legalizálására irányuló átértelmezésére viszont hitéhez és erkölcsi érzékéhez hűségesen határozottan nemet kell mondania.