Jegyzet

A homofóbiától a heterofóbiáig

Néhány hete annak, hogy az erkölcsi zűrzavar korát élő, értékválságtól szenvedő nyugati világ a homofóbia, az azonos neműek iránti szexuális vonzalom miatti megkülönböztetés elleni kűzdelem napját, a meleg büszkeség apoteózisát ünnepelte. A liberális média és a különféle emberjogi szervezetek kórusa egyenesen az emberi önrendelkezés, szabadság fokmérőjének nevezte a homoszexualitás értékének, természetességének és szabadságának elismerésére és elismertetésére formált igényt, és módot talált arra, hogy ezúttal is fejünkre olvassa azt a sokféle diszkriminációt és előítéletet, amely férfinak férfival, nőnek nővel való szexuális kapcsolatát körülveszi. Valójában persze nem pusztán arról van szó, nem az a baj, hogy az azonos neműek iránti vonzalom az emberek széles körében ma is visszatetszést, viszolygást kelt, de nem is a melegeket érő és egyre fogyatkozó joghátrányok megléte, hanem az, hogy még mindig nem sikerült elfogadtatni az emberek zömével, közötte jogalkotókkal és a vallás világának képviselőivel, hogy a szexuális kapcsolat azonos és különböző nemű emberek között egyaránt természetes, emberi alapjog - csak éppen a homoszexuális magatartás egy kicsit szebb, jobb, szabadabb, mint a bornírt konzervativizmuson alapuló férfi és nő közötti szerelem. Ahogy az lenni szokott, megszólalt ebben az ügyben a Nagy Testvér is: Barack Obama bizarr módon az Úr nevét is emlegető, az alapító atyákra és az amerikai alkotmányra hivatkozó szózatot adott közre május 29.-i keltezéssel. Ez a leszbikusok, melegek, biszexuálisok büszkeségének hónapját meghirdető dokumentum kioktat bennünket arról, hogy a szexuális partner nemének vagy saját szexuális identitásunknak a megválasztása az emberi szabadság része, ennek a jognak a fogyatékosságai pedig a demokrácia kiteljesedésének akadályai. A szöveg büszkén említi, hogy a világ felvilágosultabb felében szexuális irányultságuk miatt nem érik, érhetik megkülönböztetések a munkahelyen, az iskolában, az élet számos területén a melegeket, ám a közgondolkodásban és számos ország törvényhozási gyakorlatában, különösen a melegházasság, az örökbefogadási jog tekintetében a diszkrimináció fennáll. Az elnök nem mondja ugyan, de ennek fő felelősei között alighanem előkelő helyet foglalnak el az egyházak, vallási közösségek, amelyek makacsul ragaszkodnak ahhoz az idejétmúlt elvhez, hogy az emberek férfiak és nők, akik nemi identitásukat a Teremtő rendelésének vagy a természet rendjének köszönhetik, az ettől való eltérést pedig nem gondolják helyesnek, szabadnak, természetesnek, hanem még ha türelmet színlelnek is a mássággal szemben, súlyos rendetlenségnek, hovatovább bűnnek merészelik tekinteni egynemű embertársaik szerelmét. A meleg büszkeség szószólói valójában a heterofóbia evangéliuma nevében nem türelmet, megértést és elfogadást követelnek maguknak, hanem annak kimondását, hogy nemi identitása és viselkedése tekintetében mindenki tetszőlegesen választ, választása pedig minden tekintetben egyenértékű a másokéval. Ezen az alapon lehet követelni a melegházasság teljes jogegyenlőségét vagy a meleg párok örökbefogadáshoz és gyermekneveléshez való jogát, a társadalomnak a szilárd nemi identitásról való lemondását. A keresztény közösségek, így a katolikus egyház is megátalkodottan áll ellen ennek a kívánságnak, hiszen makacsul azt hirdeti, hogy a nemiség helye az egy férfi és egy nő közötti, a házasság révén megpecsételt, szeretetszövetségen és a közös gyermekek vállalásán alapuló házasságban van, az ettől való eltérések pedig csak természet ellen való, vétkes utánzásai lehetnek annak, amit a Teremtő a férfival és a nővel eltervezett. Ezen az alapon keresztény szemmel soha nem lehet elismerhető házasságként a homoszexuális együttélés; nem azért, mert az egyház szembe akar menni a korszellemmel, hanem azért, mert ez a korszellem téves, amikor az egy- és a különnemű párok kapcsolatának egyenértékűvé tételét vagy annak elismerését követeli. Hiszen a házasság legalább annak elvi termékenysége és a két nem egymást testi és lelki értelemben is kiegészítő jellege nélkül nem felel meg fogalmának, ennek orvoslására pedig semmilyen törvényhozói szándék, szexuálpszichológiai okoskodás vagy társadalmi tolerancia és empátia nem elegendő. Nem diszkrimináció, ha a hívő ember és egyháza nem fogadja el természetesnek, ami nem az, nem tekinti házasságnak, ami nem felel meg e fogalom változhatatlan, mert nem emberi akaraton múló tartalmának, és a szexuális másságot nem tekinti rendjén valónak. Toleráns és szeretetteljes homoszexuális embertársával, de nem annak bűnével szemben. Vallja hivatalos egyházi dokumentum megfogalmazásával, hogy „a homoszexuális embernek a maga méltóságában teljes tiszteletet kell élveznie”, a másik fél hivalkodó büszkeségéből, nyomorúságából erényt és értéket fabrikáló öntudatából azonban nem kér. Toleranciája nem elfogadás, hanem befogadás és együttérző tudomásulvétel. Nem homofób, de ha a hitét és eszményeit megkérdőjelező vagy lekezelő agresszivitással találkozik, előbb-utóbb kényszerülhet arra, hogy a heterofóbia ellen maga is a határozott cselekvés terepére lépjen.