1-4. Köszöntjük a Zenei Kincsestár kedves hallgatóit a régiek zenei örömeit felidéző félóránkban. Jean-Pierre Rampal és művésztársai ma német földre kalauzolnak bennünket, egyúttal azt is bizonyítva, milyen divatja volt a barokk idején a furulya és a fuvola társításának. Első szerzőnk az 1697 és 1773 között élt Johann Joachim Quantz, aki fuvolaművészi és komponista tevékenysége mellett az első terjedelmes fuvolaiskola szerzőjeként ismeretes. Ebbéli minőségében máig megfontolandó tanácsokkal látja el a barokk szerzemények megszólaltatóit, amennyiben az egyes tételfajták hiteles megszólaltatására, kellemdús muzsikálásra törekszenek. Quantz előbb a lengyel udvarban volt muzsikus, majd elvégezvén Zelenka és Fux iskoláját, Gasparini növendékéül szegődött Itáliában. Később Händel oldalán találjuk Londonban, hogy mindeme tanulóévek gyümölcseként Párizsban már saját szerzeményekkel lépjen a nyilvánosság elé 1726-ban. Hol is folytathatná pályáját egy Európa-hírű fuvolás, ha nem a porosz Nagy Frigyes udvarában, ahol gáláns díjazás mellett császári fuvolatanár és háziszerző. 300 fuvolaversenye és 200 kamaraműve pedig a gáláns stílus iskolapéldái. C-dúr szonátáját Jean-Pierre Rampal, Mario Duschenes és Robert Veyron-Lacroix adja elő fuvolán, furulyán és csembalón.
5-8. Imént említett fuvolaiskolájában Quantz rendre példaképül állítja a muzsikusok elé honfitársát, Telemannt, mint aki mestere az ellenpontnak, franciásabb nyitányokat szerez a franciáknál, és művészete tökéletesen szerkesztett kamaraművekben csúcsosodik ki. Most Telemann olasz stílben fogantatott furulya- és fuvolaszólóra szerzett, e-moll kettősversenye hangzik föl Jean-Pierre Rampal, Mario Duschenes és Jean-Marie Leclaire együttesének előadásában, Jean-Francois Paillard vezényletével.
