1-6. Kedves hallgatóink! Jean-Pierre Rampal és Robert Veyron-Lacroix Händel fuvolaszonátái közül mutat be kettőt a mai Zenei Kincsestárban. Az angol király muzsikusa, a Rómát megjárt szász mester nagyszabású operái és oratóriumai mellett a kor elvárásainak megfelelően szép számú versenyművet, billentyűsdarabot, concerto grossót valamint szonátát komponált. Utóbbiak közül legjelentősebbek triószonátái, hegedű- illetve fuvolaszonátái. Ez utóbbiak a csembalóra ruházzák a continuo, azaz a kíséret szerepkörét. Opus 1 megjelöléssel kiadott fuvolaszonátái akár a későbbi concerto grossók előtanulmányainak is tekinthetők: e változatos tételrendű és hangulatú sorozat a korabeli fúvósirodalom divatirányzatainak alapos ismeretére vall. A fuvola barokk irodalmának legjobb ismerője, egyben teoretikusa, Johann Joachim Quantz nem ad hírt Händel eme korai szerzeményeiről, ellenben ő is elismeri, hogy operanyitányaiban a londoni mester bravúrosan bánik a hangszerrel. „Az opera elején játszott nyitány – írja – pompás és ünnepélyes kezdetet, ragyogó, jól kidolgozott főtémát követel meg, és különböző hangszerek, mint oboák, fuvolák vagy kürtök jó elegyét. Eredetileg a franciáktól származik, és Lully jó példákat mutatott rá, de egyes német zeneszerzők, többek között különösen Händel és Telemann messze felülmúlták.” Hangozzék föl most első ízben a franciás ízlésre valló, már-már szvit formájú, hét tételes, h-moll szonáta.
8-11. Händel opus 1-es sorozatából most az a-moll fuvolaszonátát halljuk, négy tételben.
