Jegyzet

Újévi üzenet

Alapvetően emberi, bár mára némileg megkopott, komolytalanná silányult reflexeink szerint életünk nagy eseményei, fordulópontjai, válságai idején, de egy-egy új év kezdetén is hajlamosak vagyunk nagy elhatározásokat tenni, ígéreteket fogalmazni arról, hogy megváltozunk, újrakezdünk valamit, átalakítjük, kijavítjuk korábbi önmagunkat. Fogadkozásainkban, vezessen bár pillanatnyi hangulat, múló szeszély, külső kényszer, játékos komolytalanság, divatok követése vagy józan belátás - mindig ott van korábbi önmagunk, cselekedeteink, viselkedésünk, életmódunk, meggyőződésünk valamiféle értékelése, bírálata, még akkor is, ha nem szeretünk szembenézni azzal, ami rossz, elhibázott bennünk. Lehet, hogy egy korábbi szokásunkról vagy szenvedélyünkről való lemondást ígérünk magunknak és másoknak, lehet hogy emberi kapcsolataink, hivatásunk vagy meggyőződésünk átértelmezését helyezzük kilátásba. Az újrakezdés szándéka lehet szilárd és komoly, de lehet felelőtlen vagy komolytalan, puszta tréfálkozás, vonatkozhat nagy dolgokra vagy apróságokra, mögötte azonban akarva-akaratlanul ott él az a meggyőződés, hogy az ember, ha valóban akar, mindig képes átalakulni, megváltozni, ujrakezdeni dolgokat. Ez sokszor messze több, mint csupán annak a megfogadása, hogy letesszük az italt, a cigarettát, hogy fogyókúrázunk vagy sportolni kezdünk, nem szórjuk feleslegesen a pénzünket, új munka után nézünk vagy megbékélünk a szomszédainkkal, haragosainkkal, változtatunk megrögzött szokásainkon. Vannak, akik az újrakezdés radikálisabb útjára lépnek: a több munka vagy a jobb élet reményében távoli vidékeken, idegen környezetben kezdenek új életet; mások pályát módosítanak, új mesterségeket tanulnak, de vannak olyanok is, akik mindent, ami régi, megszokott, a kordivatnak engedve cserélnek le időről időre a környezetükben, az emberi kapcsolataikban, az érzelmeik, az izlésük, a meggyőződésük, a hitük világában. A modern nyugati embernek ebben a mobilitásában van, ami örvendetes, fontos, és van, ami aggasztó vagy silány, maga a megváltozás, megújulás, újrakezdés igénye és képessége azonban nagyon mély, sokszor és sokak által nem is tudatosított, vagy egyenesen eltagadott gyökerekből táplálkozik. Ha ennek a forrásait keressük, előbb-utóbb rá kell találnunk arra, hogy a hátterében nem biológiai vagy társadalmi törvény, gazdasági kényszer, ideológiai belátás áll, hanem a kultúránk alapját jelentő, bár sokak által feledésre ítélt bibliai hagyomány, amely az egész emberi létet, legyen az a közösség vagy az egyes ember élete, a kezdet, a vég és az újrakezdés fogalmi rendjében szemléli. A keresztények hite, tapasztalata, felismerése kezdettől kiegészítette a születés és halál keretei közé zárt emberlét értelmezését a szakadatlan, majd pedig a végső újrakezdés hitével, és ez a képességgé váló meggyőződés előbb-utóbb utat talált a mindennapok cselekvéseinek és gondolkodásának világába. Az ókeresztény korban a keresztelőmedencében való alámerítkezés révén elérhetővé vált az ember radikális megváltozásának, megújulásának élménye, azt pedig, hogy - ha nem is a maga puszta erejéből - de kis és nagy dolgokban is minden ember képes erre, az a vallási hagyomány bizonyította a későbbiekben, amely nélkül ma sem modern világ, sem nyugati kultúra és civilizáció nem létezhetne. A lélek, és vele a teljes ember innovációjának talán legnagyobb mestere, Pál apostol a damaszkuszi úton nyert hit és élmény hatása alatt mutatta meg, mi is az igazi újrakezdés. Ő ezt nevezte megtérésnek, metanoiának, az emberi gondolkodás radikális megváltozásának, száznyolcvan fokos fordulatának, eszköznek arra, hogy az Isten felé forduló, a végtelenre irányuló ember képes legyen minden határon túl felülmúlni, felülvizsgálni, megújítani önmagát. Hiszen az újrakezdés képessége nem egy csak tőlünk függő adottság és szándék, hanem éppen az ember saját erőfeszítései és külső, felette álló céljai közötti összhang felismerésének a folyamata, út és eszköz arra, hogy a magát megújítani akaró ember több, szebb, jobb legyen, hiszen e hit, szándék, a feléje vezető folyamatos önvizsgálat és önismeret nélkül az élet a biológiai fennmaradásnál és ideig-óráig való fennállásnál alig volna több. Ezt ismerjük fel és el életünk kis újrakezdéseiben is, vagy amikor egy új esztendő kezdetével szembesülünk. Ez a lehetőség és esély ad értelmet, reményt a jövőnek, a mindennapoknak, azt igazolja, hogy nálunk magasabbrendű erőknek, céloknak és értékeknek engedelmeskedve a szakadatlan megújulás reményével tekinthetünk mindig előre, nézhetünk önmagunkba. Ebből fakad a keresztény hit nem évülő, Pál apostol által megfogalmazott, mindenkihez szóló újévi üzenete is: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodásotokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” Máshol pedig: „Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodásotok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.”