2016. 01. 25. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
Isten irgalmában mindig benne van a megbocsátás is – mondja Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek.

Január 17-24-e között zajlott a Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahét. Ezen a héten a keresztény egyházak és közösségek még inkább egymás felé fordulnak . Ilyenkor meglepő tényekkel is szembesülhetünk. Kevesen tudják, például, hogy a gyónás, a kiengesztelődés lehetősége az evangélikus hívek számára is rendelkezésre áll. Erről Hafenscher Károly evangélikus lelkipásztorral, az magyarországi evangélikus egyház zsinatának lelkészi elnökével beszélgetünk.

Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, küldetése a kereszténység terjesztése volt az európai kontinensen. A népek apostolának is nevezzük őt. Megtérése 34 körül történt a Damaszkuszba vezető úton. Erről az eseményről és Pál apostol személyéről Rózsa Huba biblikus teológust hallják. Pál apostol megtérésének ünnepe január 25.

A világ kísérteti ellen – műsorunk végén Pázmány Péter bíboros imáját halljuk, aki reformátusból lett katolikusként oly sokat tett hitünk megőrzéséért és terjesztéséért.

A műsor további adásai

2016. 02. 01.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 29.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 28.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Interjú prof.dr. Prokopp Mária művészettörténésszel

2016. 01. 27.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 26.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2016. 01. 22.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 21.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 01. 20.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 19.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 18.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 15.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 14.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

1.:Interjú Bába Szilviával a magyar diaszpóráról megjelent könyvéről

2. Interjú Szomjas Györggyel és Ferenczi Györggyel

2016. 01. 13.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 12.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 11.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes