2016. 02. 03. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András
I/
Elektromos járművek: ez a jövő! Vagy már a jelen?
Elindulnak az első elektromos autóbuszok Budapesten. Május 15-ig húsz darab teljesen elektromos üzemű busz közlekedik majd – feltehetőleg a budai Várba – melyek magyar fejlesztésű, és itthon gyártott járművek. A gyártó cég tulajdonosa 2015-ben Gábor Dénes-díjat kapott – nem csekély részben az elektromos autóbuszgyártás beindításáért.
Vendégünk Mészáros Csaba.
II/
Mindenkinek elege lett? Az események azt mutatják, hogy már Nyugat-Európa azon országai is, melyek a leghangosabb szószólói voltak a „Willkommenskultur”- nak, szépen csöndben igyekeznek megszabadulni a rájuk zúdult migráns tömegektől.
Svédország, Finnország, Svájc, Ausztria – de még Németország is olyan intézkedéseket hoz, melyek határozott szigorodást jelentenek a korábbi gyakorlathoz képest. Összességében százezreket akarnak visszatoloncolni – csak nem tudni egész pontosan, hogy hova. És azt sem tudni, hogy mit szólnak mindehhez a migránsok,és az Iszlám Állammal rokonszenvező terrroristák.
Vendégünk Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.

A műsor további adásai

2016. 02. 10.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 02. 09.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 08.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Szerkesztő: Szikora József

2016. 02. 05.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 04.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

Épp ezt az adást nézed
2016. 02. 02.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 01.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 29.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 28.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Interjú prof.dr. Prokopp Mária művészettörténésszel

2016. 01. 27.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 26.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 25.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 22.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 21.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 01. 20.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András