2016. 02. 11. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Képünkön: Hámori Máté karmester
1. Németh János, a Zalaegerszegen élő és alkotó keramikus életmű kiállítását, egykori évfolyamtársával és kollégájával, Schrammel Imre keramikusal néztük végig a budapersti Vigadó Galériában. Mindketten már nyolcvan év felettiek, egykori Boros Miklós tanítványokként, idővel jelentős elismerések tulajdonosaiként, egymástól karakteresen eltérő más-más művészi karakter formáltak meg. Ezért is érdekes a kolléga véleménye a művészről, a korszakról és a műfaj sajátosságairól. /D.H./

2. Az Óbudai Danubia Zenekar tavaszi programjairól számol be művészeti vezetőjük, Hámori Máté. Az előző évadhoz hasonlóan idén is tematikus koncertsorozattal jelentkeznek a Zeneakadémián. A szlogen ezúttal Hősök vagyunk. Céljuk, hogy olyan műveket vigyenek színpadra, melyek híres irodalmi vagy történelmi figurák hősies cselekedeteit zenésítik meg, olyan hívószavak mentén, mint a Szeretünk, Küzdünk, Teremtünk és Remélünk. A koncerteket minden esetben Beavató előadás előzi meg, mely ingyenesen látogatható. A bevezető előadásokat Eckhardt Gábor zongorművész, zenepedagógus tartja zenebejátszásokkal képvetítéssel és számos zenei csemegével fűszerezve. Vendégei általában a koncertet vezénylő karmesterek vagy szólisták.
Március 1-én a Zeneakadémián Küzdünk címmel adnak hangversenyt, amelyen Liszt, Janácek és Csajkovszkij zenéje csendül fel. Teremtünk a címe a Hősök vagyunk sorozat április 5-i koncertjének, amelyen Brahms I. szimfóniája és Bartók II. hegedűversenye hangzik el Kelemen Barnabás szólójával. A karmester Medveczky Ádám. Május 3-án a Remélünk című est első részében Strauss Metamorfózisok című alkotását, második felében Mozart Requiemjét adják elő. A Mozart mű közreműködői: Kolonits Klára, Balga Gabriella, Rab Gyula és Cser Krisztián, valamint a Debreceni Kodály Kórus. Vezényel Hámori Máté, aki Kolonits Kláráról azt mondta, hogy szerinte a mai kor egyik legnagyobb csillaga a magyar operajátszásban és énekművészetben.
A Budapest Music Centerben 3 részből álló Schumann portrésorozatot állított össze Hámori Máté. A sorozat állandó házigazdája itt is Eckhardt Gábor. Az ő színes, vetítéssel és anekdotákkal átszőtt vezetésével kerülnek új megvilágításba a szerzők ismert, vagy éppen árnyékban maradt remekművei. /J.K./

A műsor további adásai

2016. 02. 18.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 02. 17.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 02. 16.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 15.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Irgalom a tett után - és előtt. Papp Miklós görög katolikus parókus előadása a lelkipásztori-teológiai napokon. Szerkesztő: Kékesi Enikő, zenei szerkesztő: Cs.Nagy Tamás

2016. 02. 12.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2016. 02. 10.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 02. 09.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 08.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Szerkesztő: Szikora József

2016. 02. 05.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 04.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2016. 02. 03.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 02. 02.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 02. 01.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 29.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 28.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Interjú prof.dr. Prokopp Mária művészettörténésszel