Jegyzet

Jávor Béla: A lámpás

Anyám tanítónő volt, hosszú éveken át iskolába járt, nem tanulni, dolgozni. Nekem az általános iskola nyolc osztályában nyolc osztályfőnököm volt, a négy gimnáziumi évben három. Van némi betekintésem a pedagógusok életébe, arról nem is beszélve, ahogy az oroszlánszelídítőket legjobban az oroszlánok, a pedagógusokat legjobban a tanítványok ismerik.

Ismét forr a pedagógus társadalom, oktatási kerekasztal, tüntetések, sztrájk készültség, zeng a szakma, a politika. Le a kormánnyal, amelyik méltatlan a tanárok türelmére, a kormánypártiak Soros támogatta politizálásról beszélnek, pedig Klinghammer volt államtitkár elég értelmesen elmagyarázta egy interjúban, hogy szakmáról politikusokkal vitatkozni olyan, mint süldő disznókkal pocsolyában birkózni. Utóbbit még nem próbáltam, az előbbit már igen. Pedig nem a mai kormány okozta minden tanítók baját, legfeljebb nem csinál semmit, de talán jobb is, mert ehhez nagy ívű koncepció kell, olyan, amelynek 7/8-a ott van a víz alatt, mint egy jéghegynek. Ehhez társadalmi vita kell nem csak a szakmabeliekkel s főként nem csak politikusokkal, hisz a tanításhoz, a tudás átadásához mindenkinek lehet hozzátenni valója, hisz ez mindenkit érint. Civilizációnk azért ér el újabb és újabb eredményeket, mert az emberiség által felhalmozott tudásanyag átörökíthető, nem kell minden embernek előröl kezdeni a tűz és a kerék feltalálásával, s ezt a tudást a pedagógus adja át, az ő felelőssége, mennyire lesz kiművelt emberfő a tanítvány.

Az ősbűnt 60 évvel ezelőtt követte el az akkori diktatúra, amikor tanárainkat degradálta, beszélő szerszámmá tette, a tanítást - s persze a tudást - nem tartotta fontosnak, mert mi volt a célja: önálló gondolkodást nélkülöző, a diktatúra által bábként mozgatott, szocialista ember megteremtése, aki Szabad Nép félórákon nevelődik, szemináriumokon, brosúrákon válik a párt vagy a Népfront hű tagjává. Az ún. felszabadulás előtt a tanárok helyi értéke igen magas volt, s ennek bizonyítására nem kell más, mint egy-két novellát vagy regényt elolvasni 1867-től 1945-ig. Legyen az Gárdonyi, Móricz vagy Kosztolányi Aranysárkánya. Tanárnak, tanítónak lenni rang volt, a pedagógus a társadalom megbecsült tagja volt erkölcsi és anyagi értelemben is. Klebelsberg - akinek a nevével most épp visszaélnek, és mosópor áruvédjegynek használják - nem csak iskolákat épített, de tanárokat is tanított. Nekem még szerencsém volt, mert az ötvenes-hatvanas években még voltak olyan tanáraim, akik nem csak nagy tudásúak voltak, de igazi pedagógusok is, akik nem csak felkeltették a gyerekek érdeklődését, de azt ki is tudták elégíteni. Nos, ennek lett vége a proletárdiktatúrában, a tanár beszélő szerszám lett, aki iskolai takarékbélyeget forgalmaz, vietnámi szolidaritást szervez, s akinek ezért nem kell sok fizetés, hisz nem is vár tőle semmit a pártállam, csak annyit, hogy a kék majd piros nyakkendős gyerekeket juttassa el a pártállam által terelhető szerepbe. Mi lett a következménye ennek a társadalmi és anyagi lebecsülésnek, hogy nem a legjobb végzett diákok mentek tanárnak, tanítónak érettségi után. A legjobbak orvosira, jogra és közgázra mentek, a kevésbé motiváltak bölcsészek lettek, a még gyengébbek tanárképzőre jelentkeztek. Elegendő megnézni és összehasonlítani a felvételi pontszámokat egyes szakokon, hogy a fentieket igazolva lássuk. Mit tettünk? Legfontosabb kincsünket, a gyerekeinket rábíztuk a kontraszelektált pedagógus társadalomra. Kivételek természetesen mindig voltak, vannak és lesznek, de a derékhad sajnos a fentieknek felelt meg.

Egyre gyengülő PISA felméréseink is erre utalnak, s ha jól megvakarjuk minden az oktatásban felmerülő probléma erre vezethető vissza: a lebecsült, egyre gyengébb pedagógus állományra, akikkel ma is azt tesz a politika, amit akar, hiszen ma ugyanaz a politika célja a nebulókkal, mint a szocializmusban. A különbség csak a módszerben van, ma nem erőszakkal, hanem reklámmal válik a többség arctalan bábbá. A többpárti demokráciának épp úgy nincs szüksége gondolkodó, vitatkozó, széles látókörű emberekre, minden pártnak választópolgárra van csak szüksége. akinek elég egy alacsony nívójú tudás, elég a félműveltség, aki éppen ezért befolyásolható, aki önálló gondolkodást nélkülöző, a pártok manipuláltjaként mozgatott ember, aki kereskedelmi médiumokon nevelődik s könnyen terelve, szavazó birkaként szolgálja a mindenkori hatalmat.

Gyenge tanárok csak gyenge tanulókat tudnak produkálni, de hisz épp ez a cél. Most persze majd halljuk az ígéreteket, lesz reform is, lesz kis fizetésemelés is, csak egy nem lesz - változás, érdemi, alapos, tisztességes változás. Hogy a pedagógus helyi értéke újra a háború előtti legyen, hogy a legjobb tanulók menjenek tanári pályára, hogy okos, gondolkodó és művelt embereket adjanak az iskolák, hogy ne a civil társadalom legyen a politikai elit járomszíján, hanem fordítva.

Kocsán Jóska bácsi, egykori negyedik elemista tanító bácsim pedig nyugodjék békében!