2016. 04. 30. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Illényi Katicával (képünkön), Oláh Kálmánnal és Fesztbaum Bélával
ILLÉNYI KATICA, Liszt- és Artisjus díjas hegedű- és thereminművész, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, rangos nemzetközi elismerésben részesült. Ennio Morricone világhírű filmzenéje, a ’Volt egyszer egy vadnyugat’ theremin feldolgozása nyerte a The Akademia Music Award ’legjobb feldolgozásnak’ járó címet 2016 áprilisában. A theremin talán az egyik létező legkülönlegesebb hangszer, érintés nélkül, a levegőben tett mozdulatokkal lehet megszólaltatni, és hangja kísértetiesen hasonlít az emberi énekhangra. Nem csoda, hogy Illényi Katica theremin átirata meggyőzte a zenei szakemberekből álló zsűri tagjait. „Az elismerés mellett a legnagyobb öröm számomra az, hogy Morricone menedzsmentje is gratulált már a feldolgozáshoz” – mondta Illényi Katica. A ’Volt egyszer egy Vadnyugat’ theremin felvételét a Művészetek Palotájában rögzítették, a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével és Silló István karmesterrel.

A Fonó, mint már hírül adtuk, a Prima Primissima díjból meglepte magát és közönségét egy csodálatos zongorával. Magyarország zongorista nemzedéke két évszázada a világ élvonalában jár. Liszt Ferenc óta a nemzetközi zenei életben folyamatosan zseniális és példaértékű pianistáktól hangos a világ. A Fonó Budai Zeneház zongorista generációk elnevezésű koncertje a Liszt családfa ágait hivatott megmutatni. Nem meglepő, ha egy családon belül is kialakulnak zongorista generációk. Apáról fiúra száll a zongora és a zene szeretete. Május 9-én a jazz-zongoristák és az improvizáció kerül előtérbe. JAZZ – Apák és fiúk. OLÁH KÁLMÁN és Oláh Krisztián (zongora), Balázs Elemér (dob) és ifj. Balázs Elemér (zongora). A zene szüneteiben Balázs János beszélget vendégeivel.

Dalok a Kispipából – már CD-n is: a Rózsavölgyi és Társa kiadó és az Óbudai Társaskör közös gondozásában megjelent lemez 20+1 dalt tartalmaz. Óbudán nagy tetszéssel fogadja minden alkalommal a közönség FESZTBAUM BÉLA és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar Dalok a Kispipából című Seress Rezső-estjét, amely legközelebb május 6-án lesz műsoron. A Rózsavölgyi Szalonban tartott lemezbemutatón Fesztbaum Béla Berki Sándor hegedű- és a saját zongorajátékával kísérve élőben énekelt nekünk.

A műsor további adásai

2016. 06. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2016. 05. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Ascher Tamás, Dunai Tamás és Valló Péter (képünkön BorbásGabival), Jordán Tamás és Alföldi Róbert, Szervét Tibor, Harangozó Gyula

2016. 05. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Hámori Mátéval, Kolonits Klárával, Lajkó Félixszel és Tárkány-Kovács Bálinttal

2016. 05. 14.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Jekl László operaénekessel, Herczku Ági énekesnővel (képünkön), Horváth Lászlóval, a Budapest Folk Fest és a Fonó igazgatójával

2016. 05. 07.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2016. 04. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Koltai Lajos operatőr-rendezővel, valamint Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspárral (képünkön)

2016. 04. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Miklósa Erikával, Ács Dávid Lászlóval, Csík Jánossal és Ferenczi Györggyel
A képen: A Virtuózok zsűrije: Némethy Attila, Batta András, Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós, Kesselyák Gergely

2016. 04. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2016. 04. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Hegedűs Endrével és Katalinnal (képünkön), Berán Istvánnal, Lajkó Félixszel, Tintér Gabriellával, Csizmadia Annával (a fotón Palya Beával), Horváth Lászlóval

2016. 03. 26.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Angyal Júlia festőművésszel, dr. Prokopp Mária és dr. Szinyei Merse Anna művészettörténésszel

A képen: Koszta József festménye

2016. 03. 19.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú operaénekesekkel: Jekl Lászlóval, Schnöller Szabinával (fotónkon) és Laki Krisztinával (képünkön Carolina szerepében Cimarosa Titkos házasság című operájában – Opera Köln)

2016. 03. 12.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2016. 03. 05.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

VIGH ANDREA hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora;
DR. SZÉKELY GYÖRGY, a Semmelweis Vonósnégyes tagja, gasztroenterológus főorvos;
VÁSÁRY TAMÁS zongoraművész;
ANTAL MÁTYÁS karnagy;
PIROS ILDIKÓ színművész

2016. 02. 27.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok:
BANAI SÁRA pályakezdő lírai mezzoszoprán énekesnő (képünkön)
LÁSZLÓ ATTILA Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, jazz gitáros
LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, a BonBon Matinék műsorvezetője (fotónkon)

2016. 02. 20.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Képeinken: Szakály György és Balázs János